Szóval itt van ez a Magyar Péter |
2024-05-04 09:41:25 |
Nem vagyok senki rajongója. Az övé se fogok lenni soha. Mit csináljak, így lettem összerakva. Mindenre fanyalgó savanyú pasas vagyok, aki azt vallja, hogy nem csodalények, vezéregyéniségek, kivételes tehetségek hozzák el a régen várt változást, hanem a tömegek autonóm cselekvése. Hogy csak együtt, egymásért érdemes a politika nevű izét művelni, nem pedig egyéni vállalkozókra bízni annak képviseletét, akik a felhatalmazás törzstőkéjét 4-5 évente kölcsön kérik, azt aprópénzre váltják, amivel kivásárolják az őket megválasztókat, hogy hatalmi ambícióik gőzmozdonyának szüntelen táplálásával rugalmasan szakadhassanak el a társadalom alsó részétől. Ezt látjuk, ettől érzi magát folyamatosan becsapottnak a mezei polgár, ettől rozsdásodott be az ellenzéki politikába vetett bizalom. Lassan mindegyik pártot betemeti az unalom, eltűnik a népszerűtlenség süllyesztőjében, a masszív undor Coriolis-ereje szennyvízként sodorja őket körkörösen a lefolyó irányába, miközben a folyamatra a gőgös képviselőiknek egy arcizma se rándul.
Viszont ez az ember végre hozott egy új ízt a magyar politika odakozmált hamisgulyásába. Ettől persze nem múlt el a szokványos fintorgó érzés, de be kell vallanom, hogy a savany’ kelletlenség posványából kihúzott. Szégyenletes, hogy egy ilyen NER-ből jövő, megjelenésében a fiatal törtető ficsúr archetípusát idéző figura tudja visszahozni a népmozgalmi technikákat. Azokat a nem különösebben ördöngös praktikákat, amelyek teljesen kivesztek a magyar politikusokból. Odamegy az emberekhez, kezet fog velük, bemutatkozik, partnerszámba veszi őket, megpróbál velük egyenrangú félként beszélni, fórumot tart, terepet enged a véleményeknek, nem a hatalomgyakorló felsőbb páholyából közli, mintegy tukmálja rá az alattvalókra a külön bejáratú világmagyarázatát.
Kicsit muris az a felállás, amikor őt kérdezi fel a nép, hogy szerinte mi a baj az egészségüggyel, a közállapotokkal, a mindennapi megaláztatásokkal, a hideg polgárháborúval, miközben minderről nekik kellene referálni. Amúgy a francia forradalom fontos előzményei voltak azok a helyi fórumok, melyeket a rendi gyűlésnek címzett panaszlevelek (cahiers de doléance) megszövegezésére hívtak össze. Nos itt Magyar Péter az élő panaszláda, akihez kérdések formájában címezi a köz a maga elégedetlenségének okait. Faramuci egy helyzet, de a fickó egyelőre jól kezeli. Minden alkalommal elmondja, hogy nem az ő véleménye alapján kell eldőlnie számos bonyolult, összetett kérdésnek, strukturális problémának. A szitu mutatja, mennyire elszoktatták ezt a népet az autonóm cselekvéstől. Helyette passzívan várja felülről a megoldást. Sajnos a rendszerváltás egyik alapbűne volt a demobilizáció. Doktrína lett a nép minden megnyilvánulásában veszélyforrást látni, és épp ezért túlbiztosítani a rendszert. A parlamenti frakciókba zárt szűk elit kizárólagos privilégiumaként építették fel a "népképviseletet", ami hamar visszájára fordult. Egy ország szolgálja ki a lordok háza rigolyáit. Ők tematizálnak, általuk kerül minden napirendre, amiről pedig nem beszélnek, az nem is létezik.
Hihetetlen, hogy véleménypiac széles skáláján, Parászka Borókától Hont Andrásig mennyire egységes utálatot vált ki ez az ember. Mondjuk előbbit még érteni vélem, hiszen Magyar egy skatulyából kihúzott konzervatív jobboldali fehér férfi, aki mögött van egy nem teljesen tisztázott párkapcsolati bántalmazásos história, ugyanakkor a cigányság "gazdasági erejéről" is elhagyta a száját egy disszonáns megjegyzés, emellett az alsó néposztályok problémavilágára nyilván valószínűtlen szociológiai messzeségből képes rálátni.
Hont és Ceglédi viszolygása viszont mókás, mert ők maguk is elismerik, hogy a mórikájukhoz hasonló körmönfont, a rendszer háklijaival kompatibilis szövegekkel spékeli meg az előadásait, amiben az ellenzék -- a NER csatolt részeként -- minden probléma forrása, az EU-val jobb vigyázni, az orosz-ukrán háborúhoz pedig semmi közünk. Az a gondjuk Magyarral, hogy a közvélemény ennek ellenére a vállán hordozza, miközben őket árulónak kiáltja ki. Nem veszik észre a szerencsétlenek, hogy Magyar Péternek azért van egy rendszerellenes szervezkedési ajánlata, sőt mintha mozgalom építésébe kezdett volna, amibe a fatökű ellenzék MSZP-stől, Gyurcsányostul, Schifferestül, Vonástól, Fekete-Győröstül sosem mert belevágni, mert egyrészt rohadtul meg akarták úszni a dolog melós részét, másrészt hamar rájöttek, hogy a kavarodás gyorsan kitermelhet náluk sokkal jobb gyakorlati érzékkel és életszaggal alaposan átitatott konkurenseket, akik nem a felülről összetákolt vezérelvű pártjaikhoz lesznek lojálisak, hanem a valóságos hinterlandjukhoz.
A Puzsérral folyt beszélgetésben Magyar Péter már hozott fura csúsztatásokat. Érezhetően tanul bele a szerepébe, bevett show-elemeket alkalmaz, kezd elharapózni nála a copyrightos paneleket ismételgető látványbazáros retorika. Kár érte, de hát sajnos a klisékkel való zsonglőrködés a rendszerváltás óta a magyar politika játszóházának alapmintázata. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy képes improvizálni, ugyanakkor nyitott füllel országot járó antropológusként behoz egy csomó konkrétumot. Az lenne az igazi, ha az történetekhez maguk a érintettek is hozzátartoznának, nem csupán az ő "Magyar hangjuk" (elnézést a lapos szóviccért), de hát ebben az országban az is elfogadott, hogy Karafiáth Orsolya vonja le a "kukássztrájk" tanulságait, miközben egy árva interjút nem közölt az egész kibaszott magyar sajtó egyetlen közvetlen érintettel sem.
Bosszantó, hogy ennek a BMW-k iránt rajongó káderkölyöknek kellett felszínre kerülnie, aki szinte kapásból képes a századeleji népagitátor formáját hozni, aki egyből felfogja, hogy csakis valódi mozgalommal lehet ezt a rendszert az egyensúlyából kimozdítani és nem a külvilágtól elzárt kabinetpolitika szokványos szimulálásával.
Jogos tehát a "Magyar-jelenség" iránti ellenzéki gyűlölet, mert 14 évnyi impotenciájuk és megalkuvásuk lett most általa pellengérre állítva.
|