Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Luca napja van.
Többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben
2019-11-12 16:35:04
Többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben

Többen haltak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben

A 2018-as összefoglaló jelentés hétfőn jelent meg. A TASZ  blogján az olvasható, hogy bár az idei összefoglaló némileg érthetőbb, mint a korábbi években, de az még mindig a szakmának, és nem a nagyközönségnek készült. 

 

Az összesítésből kiderül, hogy az elmúlt évben több mint 15 000-en betegedtek meg kórházi fertőzések miatt és ebből több mint 540-en meg is haltak. A jelentés szerint a kórházi fertőzések leglényegesebb mutatóinál romlott a helyzet az elmúlt évben. A számadatokból az derül ki, hogy arányaiban több a megbetegedés és a haláleset az előző évhez képest – áll a TASZ összefoglalójában.

 

Ez a szám a kikerült adatoknál is magasabb lehet, mivel vannak olyan fertőzéstípusok, amelyeket nem kell minden kórháznak jelentenie sőt, a bejelentési fegyelem sem olyan szigorú amint az elvárható lenne, ugyanis vannak olyan kórházak, amelyek jobban s vannak, melyek kevésbé veszik elvárható precizitással a bejelentési kötelezettséget.     

 

További híreink
A Fidesz eleresztette s Borkai-családot – már a bukott polgármester fia után is nyomoz a rendőrség
Folyik a nyomozás Borkai Zsolt fiának ügyében - számolt be a Hvg.hu-nak Hadházy Ákos. A képviselő október közepén tett feljelentést hivatali visszaélés, vesztegetés és hű...
2019-12-11 17:57:34, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Botrány Brüsszelben Kovács államtitkár „sorosozós” bejegyzése miatt
El akarta hagyni az üléstermet Kovács Zoltán Soros-kórusos tweetjei miatt Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a magyar jogállamiságról szóló meghallgatás után, tudt...
2019-12-11 17:57:31, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Ezrek tiltakoztak hétfőn este Budapesten a színházak függetlensége mellett
A múlt héten kiszivárgott a kormány kulturális törvényjavaslatának, amely lényegében megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, az önkormányzati fenntartású színháza...
2019-12-10 13:10:32, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Leszavazta a kormánypárti többség a parlament gazdasági bizottságában Kunhalmi Ágnes (MSZP) módosító javaslatá...
Bővebben >>