Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Túl mohó volt, beáldozta a Fidesz – négy év börtön a kormánypárti képviselőre
2019-09-26 11:19:04
Túl mohó volt, beáldozta a Fidesz – négy év börtön a kormánypárti képviselőre

Túl mohó volt, beáldozta a Fidesz – négy év börtön a kormánypárti képviselőre

Társai elsőfokú ítéletén is súlyosbított az ítélőtábla. Mengyi nem várta meg az ítélet indoklását, hanem sértődötten távozott a tárgyalóteremből.

 

A vádhatóság a parlamenti képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolta meg 2017-ben.

 

Keresztes Imre főügyész közleményében akkor azt írta: a vádirat szerint Mengyi Roland és társai 2015 tavaszán elhatározták, elérik azt, hogy szociális szövetkezetek számára európai uniós forrásból származó pályázatot írjanak ki azért, hogy az azon elnyerhető összeget jogellenesen, valós teljesítés nélkül, saját maguk megszerezzék.

 

A főügyész közlése szerint Mengyi Roland a pályázati pénzből való részesedés fejében vállalta, hogy a pályázat kiírása érdekében közreműködik. Az Országgyűlés szeptember 12-én függesztette fel a képviselő mentelmi jogát.

További híreink
A kábítószer kereskedők a rács mögé kerültek
Jogerős ítélet született a kábítószer-kereskedők ügyében.
2024-02-13 21:14:44, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Nem éri meg fiktív számlákkal adót csalni
Sikeresen számolt fel egy fiktív számlák kibocsátására szakosodott bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága.
2024-02-09 21:04:59, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Letartóztatták a komlói rablópárost
A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatalkorú fiú és egy fiatal férfi letartóztatását egy hónapra a Komlón kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt.
2024-01-29 21:07:26, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Pluszosok Egyetemének szervezői igyekeznek hasznos ismereteket átadni a neves tudósok, közéleti személyisége...
Bővebben >>