Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Rudolf napja van.
Ugandában találkozott Jézussal Orbán Gáspár
2016-04-19 20:30:14
Ugandában találkozott Jézussal Orbán Gáspár

Ugandában találkozott Jézussal Orbán Gáspár

–Én nagyon fiatal vagyok Krisztusban, másfél éve tértem meg. Előtte 22 évet éltem keresztényként, református templomba járóként, klasszikusan törvény alatt, betartva csomó nehéz szabályt. Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt – mondta a 24 éves joghallgató a Golgota Rádiónak idén.

 

–Profi sportoló voltam, sérülés miatt be kellett fejeznem, ami nagy törés volt a számomra. El kellett hagynom ezt a szerelmet, amit már több mint egy évtizede csináltam, mindig ko­molyan véve. Szolgálni hívott Isten, hogy így kezdjek új életet – idézte fel a fiú, akit Afrikában értek olyan mély élmények, amelyek soha előtte. – Mindig reménykedtem, hogy Isten valami ilyesmi lehet, de nem tapasztaltam meg addig olyan formán. Amikor ez megtörtént, tudtam, ha hazajövök, ezt tovább kell adnom másoknak is. Ez nemcsak egy nagy kincs, ez az életnek az értelme, a világon a legjobb dolog továbbadni a lángot, amit Isten bennünk gyújtott – idézi a borsonline.hu a miniszterelnök fiának vallomását.

További híreink
Középpontban az okosotthon
A smarthome, azaz az okosotthon lesz a XVII. Pollack Expo fókuszában amit április 18. és 19.között rendeznek meg Pécsen az Expo Centerben.
2024-04-16 21:09:37, Hírek, Színes Bővebben
A mosogatógépek innovatív fejlődésen mentek át
Manapság már szinte minden egyes feladatnak, ami fellelhető a háztartásban, annak elérhető a gépesített megoldása vagy a más módon egyszerűbbé tett változata. Ezeket azér...
2024-04-16 14:26:28, Hírek, Színes Bővebben
Nemzetközi díjra jelölték Bacskó Tündét
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jelöltje az Elle Awards Az év színésznője díjára.
2024-04-13 22:04:57, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara...
Bővebben >>