Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Új kilátótorony a Királyrét felett
2021-11-10 18:08:04
Új kilátótorony a Királyrét felett

Új kilátótorony a Királyrét felett

Nicsak, ott egy sorompó, behajtani tilos táblával, őrbodegával, de a menetrendszerinti autóbuszunkat beengedik minden teketória nélkül. Nem is lehetne másképp, mert olyan szűk a hely, hogy így se tud megfordulni a jármű, tolatással áll be a királyréti végállomásra. Azonban ez alkalommal ez sem olyan egyszerű, mert vagy tizenöt biciklis tivornyázik a busznak kijelölt helyen, sofőrünk türelmes, úgyis van több, mint félórája a visszaindulásig.

 

Az említett őrbodegában két fiatal lány és egy fiú ügyel éppen a „rendre”miközben egyikük egy kutyát próbál magához édesgetni. Aki ezen a sorompón gépjárművel túl akar jutni, a távolságtól függően ezer illetve kétezer forintot kénytelen leperkálni. A pénzt az utak tulajdonosa, az Ipoly Erdő Zrt megbízásából szedik. Itt a Börzsönyben az erdészeti utak használatáért több helyen is fizetni kell, ám rengeteg az ellentmondás, mert van ahol vendéglői fogyasztáshoz kötik máshol meg egy teljesen szabályos behajtási engedély 47 ezer forintba kerül, amit szinte senki nem kérvényez, inkább behajt anélkül. De maradjunk most Királyréten és induljunk el az új kilátóhoz!

 

 

Aki figyelmes, a Szénpataki völgybe vezető erdészeti műút bal oldalán hihetetlenül keskeny vasúti sínpárt fedezhet fel. Királyrét központjától az erdei játszótérig vezet, ott hurokban megfordul, talán 400 méter hosszú lehet az egész, és két elektromos  kis kocsi, amelyeken csak lovaglóülésben lehet helyet foglalni, szállítja az érdeklődőket. A kilátóhoz elviekben három féle jelzés vezetne fel, de ezek nem a megszokott formátumú turistajelek, hanem kilátót formázó: piros, sárga és zöld alakzatok. A hagyományos piros háromszög jelzés még itt – ott fellelhető. 

 

Mi először jobbra térünk az aszfaltcsíkról és a Szén patakon fahídon kelünk át, majd jobbra a hegyoldalban két pincebejáratot is látunk. A továbbiakban meredeken kapaszkodunk a hegyoldalban, egy valamikori szélesebb úton, amit a lezúduló víz egyharmadára szűkített és a meredek partfalon óvatosan araszolunk fel. Később már kényelmesebb úton és talán kevésbé meredeken küzdjük fel magunkat a kilátótoronyhoz. Útközben még becsatlakozik hozzánk a sárga majd a zöld kilátójel is. A háromszög alaprajzú és három emeletes torony eléggé impozáns benyomást kelt. A legfelsőbb szinten éppen felérkezésünkkor szerelik le az állványaikról egy középkorú és egy fiatalabb nő a fényképezőgépeiket. Elbüszkélkednek vele, hogy aznap (még csak reggel fél tíz volt) már másodszor mászták meg a hegyet és a kilátótornyot, hogy minél szebb képeket készíthessenek. Itt nem ritka, hogy késő-délelőttig megülje a köd az egyes völgyeket, de ma éppen viszonylag meleg napos az idő.

 

 

Korábban jártunk már itt, de egy kilátás nélküli hegytetőre küzdötte fel magát az ember, most viszont szokatlan szemszögből, teljes körpanorámát élvezhet a látogató. Látszanak a Börzsöny legmagasabb hegyei köztük a Csóványos is, most éppen ki felhősipkát húzott a fejére. A másik irányban a Cserhát kulmináló hegye, a 652 méteres Naszály bontakozik ki. Alattunk Királyrét épületei mutatják meg honnan jöttünk. Éppen indul vissza a busz és a kisvasút is Kismaros felé, mintha egy terepasztalt néznénk úgy látszik az egész. Visszaereszkedve, nagyjából a piros kilátó jeleket követjük, már amikor látszanak. Az egyik szakaszon egy idősebb turistanő jön velünk szemben, de a következő kanyarban még 25 nő, bottal, hátizsákkal kapaszkodik felfelé. Azért egy férfi is van velük, lehet, hogy ő a túravezető. A Fatornyosnak hívott fogadónál érünk vissza az erdészeti műútra, valamikor az épület és a telek az Expressz- Diák utazási iroda tábora és pihenőháza volt. A park szélén meg is találjuk Braun Éva emlékoszlopát – a körülményekhez képest jó állapotban.

 

 

Braun Éva (1917 - 1945) több éven át agitált a II. világháborúból való kilépésért, 1944-től fegyverrel is küzdött a nyilasok és a nácik ellen, 1945- január elsején a nyilasok elfogták és több hetes kínvallatás után január 16-án több társával együtt kivégezték.

 

Visszatérve Királyrét központjába számtalan helyre lehet még tovább gyalogolni, érdemes is összekapcsolni a kilátó megtekintését egy nagyobb kirándulással. Azonban, akik nem kívánnak nagyon hosszú erdei bolyongásba kezdeni, azoknak a zöld sáv jelzésen a Kisinóci turistaházhoz való átsétálást javasoljuk, ahonnan újabban szombat, vasár- és ünnepnap délután a korábbi egy helyett két autóbusz is megy le Kismarosra.

 

Kertész Z István; kép: Székely Ildikó

 

 

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, Kultúra Bővebben
Az esküvői öltöny kiválasztása: mikre érdemes figyelned?
Az esküvő kapcsán a vőlegény öltözékéről nem beszélünk eleget. Pedig a menyasszony mellett a vőlegény az események másik főszereplője – így az ő ruházata is nagyban hozzá...
2024-03-22 10:18:52, Hírek, Kultúra Bővebben
Tévhitek, amik meggátolják, hogy megtaláljuk a számunkra ideális állást
Van, amikor egészen banális dolgok miatt nincs esélyünk a munkavállalásra abban a pozícióban, amire áhítozunk. Sokszor nem a diszkrimináció, a másokkal való verseny vag...
2024-03-21 16:33:32, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>