Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Újabb gyanú a szombathelyi drogügyben
2013-10-30 14:11:46
Újabb gyanú a szombathelyi drogügyben

Újabb gyanú a szombathelyi drogügyben

Újabb meg nem nevezett szombathelyi fideszes döntéshozókat, helyi vállalkozókat és intézményvezetőket, illetve egy volt rendőrtisztet is gyanúsít Czeglédy Csaba, az MSZP önkormányzati frakcióvezetője, aki a Nemzeti Nyomozó Irodához fordult.


A szocialista politikus szombathelyi sajtótájékoztatóján közölte: információi szerint az érintettek az Adrián és a Balatonon szervezett hajóutakon prostituáltak társaságában szórakoztak, és drogot fogyasztottak.  Czeglédy elmondása  szerint a drogot és a prostituáltakat a szombathelyi szervezett bűnözés biztosította. Az üggyel kapcsolatos bizonyítékokat már átadta a Nemzeti Nyomozó Irodának, amelynek szerinte vizsgálnia kell azt is, hogy az említett bűnözői körök mit kértek szolgáltatásaikért cserébe, közölte a szocialista politikus.


Czeglédy Csaba  szerdai sajtótájékoztatóján ultimátumot adott azoknak, akik részt vettek az említett hajóutakon; tárják a nyilvánosság elé azt, hogy ott voltak; ha ezt nem teszik meg, ő fogja megnevezni őket
Az MSZP-s frakcióvezető ugyanakkor leszögezte, azt  nem állítja, hogy mindenki drogozott, aki a részt vett az említett hajóutakon, de akik ott voltak, azoknak tudomása lehet azt ott történtekről.

 

Czeglédy azt is hangsúlyozta, Lazáry Viktornak és fideszes társainak nemcsak egy egyszeri alkalom, vagy pár alkalom volt, amikor drogot fogyasztottak, hanem "ez az életmódjuk részévé vált az elmúlt években".


-naan-

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mára lézeres szemműtétek millióit végezték már el, szóval nem mondhatjuk új jelenségnek, ám amilyen ütemben fe...
Bővebben >>