"A fiúk" (kiváltképpen maga Magyarbasi) ugyanis hatalmas küldetéstudattal indultak pusztító útjukra — abban a hitben, hogy nemcsak lerombolják a "múlt" szimbolikusnak tekintett értékeit, de olyanokat állítanak helyükbe, amelyeket a hálás utókor az ő nevükhöz kapcsoland. A cél tehát kettős, és a lopásnál lehet, hogy még fontosabb is az önfényezés.

Amikor egy másodosztályú focista kerül kormányra, magától értetődik, hogy szimbolikus értékeknek a sportcsarnokokat és stadionokat tekinti — főképp azokat, amelyek frekventált helyeken állnak. (Bárki gondolhatja úgy, hogy egy amatőr költővel vagy falvédőhorgoló nénivel jobban jártunk volna, de ez puszta spekuláció: nekünk a másodosztályú focista jutott.) Az első intő jel a leégett Budapest Sportcsarnok földig rombolása volt ahelyett, hogy épen maradt szerkezetére újjáépítették volna. A logikus folytatás a Népstadion elbontása és egy teljesen fölösleges új felhúzása — eközben durva százmilliárdok mennek évente a kevésbé központi helyszíneken új stadionok, sportcsarnokok, uszodák építésére, illetve és főképp átépítésére.

Előre láthatóan veszteségesek lesznek, de akkor is ott állnak majd és hirdetik az (át)építtetők dicsőségét.

A tempó egyre feszesebb. A kettős cél érdekében minél gyorsabban és minél több pénzt ki kell adni a közösből. Szinte mindegy, mi épül, csak minél nagyobb legyen. Átgondolni, tervezni nincs idő. Ezt a folyamatot először a vizes VB-n láttuk kiteljesedni. Már a pályázatra is olyan "látványtervet" adtak be, amely mögött nem volt tartalom — utólag be is ismerték, hogy kamu volt az egész. Nem véletlen hát, hogy még fél évvel a VB után is újabb és újabb milliárdokat sikerült elkölteni annak előkészítésére...

Ez az uszoda azonban elég félreeső helyen áll — még nem is láttam. Nagyot alkotni központi helyen kell. A Világörökség részévé nyilvánított területek rombolása egyenértékű lenne azok büszke státuszának elvesztésével, tehát közvetlenül mellettük. Olyan helyen, amit a világörökséget megtekinteni kívánó turisták még direkt kikerülni se bírnak. Mindannyiuknak és mindenképpen látniuk kell a Magyarbasival Együttműködés Rendszerének a városképet a következő századokra alapvetően befolyásoló alkotásait!

Nos, ilyen hely kettő van: a Városliget és a Tabán — de a Liget sokkal nagyobb. Annak helyén sokkal több dolgot lehet csinálni. Ezért aztán a fentiek egyenes folyományaként:

- a Liget nagy részein a növényzetet kiirtják, a helyén impozánsnak szánt épületeket emelnek;

- nemcsak a koncepció, de az épületek "tervei" is annyira vázlatosak, hogy évente többször és alapvetően módosítani kell őket.

Az első "tervek" óta többször is változott az új épületek száma és funkciója. Eklatáns példa a Közlekedési Múzeum, amit gyorsan-gyorsan leromboltak (ez az, ami jól megy), majd rájöttek, hogy amit a helyére álmodtak (mert tervezésről beszélni itt nagyon durva túlzás lenne), az egyszerűen nem megy. Azóta nincs a városnak közlekedési múzeuma. Majd lesz — valamikor, egészen máshol.

A "múzeumi negyedből" a múzeum kiköltözik. A helyén romhalmaz van; valamikor abból is lesz valami.

Mondhatnók, magától értetődő, hogy a többi épület se képes ellátni hirdetett funkcióját. Ez némelyekről (Feszty-pavilonok) megépítésük után derül ki, másokról már azelőtt (is).

Fügedi Ubul

(kép: a Magyar Zene Házának alapozása)