Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Ultranacionalista tüntetés a Keletinél
2015-07-10 21:10:04
Ultranacionalista tüntetés a Keletinél

Ultranacionalista tüntetés a Keletinél

Persze a menekültek számára. Előtte Dobrocsi Lénárd vármegyei aktivista, a Jobbik balassagyarmati önkormányzati képviselője közölte Reményik Sándor szavait átköltve, hogy „most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet, Afrikáig lobogjon az üzenet..”. Véleménye szerint beteg ez a világ, mert ma ázsiai és afrikai hódítók (leszármazottait) szállásolják el abban az épületben, ahonnan az őseink kiverték a cseheket sőt, valahol a tüntetők között van az a fiatal hölgy is, akit 6-8 afrikai megkergetett – vett magyarországi látleletet az önkormányzati képviselő.

 

 

Ez alatt vagy ötven ellentüntető is megjelent 2-300 méteres, rendőrök által elzárt távolságban, akik néma tiltakozással próbálták kifejezni álláspontjukat, gyakorlatilag hatástalanul, mindössze Zoltai Andreát kapta mikrofonvégre a HírTV szemfüles riportere. Budaváriról viszont lekésett, aki határozott háttéremberként igazgatta a rendezvény látványvilágát a színpad körül.

 

Dobrocsit Ince Béla alelnök követte a dobogón, aki „Bajtársak!” köszöntéssel üdvözölte a bajtársakat és örömének adott hangot, hogy 22 éve nem érezte biztonságban magát a Keletinél csak most s ehhez az kellett, hogy ők összegyűljenek.

 

 

Zagyva összefogott és lendületes stílusban vágott bele, ahogy megszerettük, sallangmentesen. Egyértelművé tette, hogy most már tényleg itt az idő, hogy kitakarítsák ezt az afrikai csürhét, ami el fogja söpörni Magyarországot, ha ők nem állnak ki az utcán bebizonyítani, hogy a gyerekeik ne Afrikában éljenek. Akik meg annyira szeretik a bevándorlókat, azok költözzenek oda. A magyar kormány impotenciája ellenére ők fontosnak tartják megmenteni a hazát az afrikai idegenektől.

 

 

Ennek örömére bejelentett egy demonstrációsorozatot a jövő héttől, aminek nyítányaként szánták a pénteki tiltakozást: az összes tábort, az összes gócpontot (?) megkeresik, ahol ez a csürhe táborozik s elsőként is Budapestet kezdik megtisztítani, aztán Magyarországot és mellesleg majd ugye Európát is, hiszen lám, ha egy napra is, de megtisztították a Keleti környékét a bevándorló hordáktól. Az elhatározást a nem csürhe tömeg boldog „fehér Magyarország, ria-ria-Hungária” skandálással üdvözölte.

 

kép+szöveg: hírhatár

 

 

 

.

 

 

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz s...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>