Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Váratlanul egyházi kézbe kerül a fővárosi nevelőszülői hálózat is
2021-05-28 19:44:48
Váratlanul egyházi kézbe kerül a fővárosi nevelőszülői hálózat is

Váratlanul egyházi kézbe kerül a fővárosi nevelőszülői hálózat is

Júliustól már nem az állam, hanem a katolikus egyházhoz fog tartozni a legtöbb nevelőszülő – írja a 444.hu. A lap szerint erről május elején értesítették a budapesti TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) nevelőszülőit.

 

Az EMMI a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, illetve a fenntartásában levő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónak adja át a nevelőszülői hálózatot. A cikk szerint a váltás nagyjából 130 nevelőszülőt és közel 300 gyereket érint. Elvileg aki akar, kereshet egy harmadik szolgáltatót is, de ehhez kormányhivatali jóváhagyásra van szükség, az eljárás viszont 60 napig tart.

 

A maradni szándékozó nevelőszülőknek május közepéig ki kellett tölteniük egy szándéknyilatkozatot annak érdekében, hogy „foglalkoztatási jogviszonyuk 2021. június 30-at követően is folyamatos legyen”. Aki tehát valamiért nem szeretne az új fenntartó alá tartozni, kénytelen kockáztatni, hogy kicsúszik a határidőből, elveszíti a munkáját és a gondozásában levő gyerekeket, ami egyszerre óriási anyagi és érzelmi teher. A nevelőszülők többsége a Szent Ágotánál folytatja.

 

A budapesti TEGYESZ továbbra is megtartja gyermekotthonait, illetve folytatja a gyámsággal, örökbefogadással, kríziskezeléssel kapcsolatos szolgáltatásait.

 

A lap felidézi, hogy az új fenntartó egyházmegye régóta kifejezetten jó kapcsolatot ápol a kormánnyal, ennek egyik legékesebb bizonyítéka Kiss-Rigó László megyéspüspök kampányolása a kormánypárt mellett. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010-ben a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek 7 százaléka került egyházi hálózathoz, 2019-ben már 50 százaléka, és biztosra vehetjük, hogy azóta ennél is többen vannak. A Szent Ágota tavaly júliusig három megyében volt jelen, ami előbb nyolcra, majd januártól tizenháromra bővült. Honlapjuk szerint most több mint hétezer gyerek tartozik hozzájuk, vagyis nagyjából az összes családjából kiemelt gyerek harmada. Ezzel ők váltak az ország legjelentősebb gyermekvédelmi intézményévé. Mostanra az SOS Gyermekfalvak maradt az egyetlen önálló civil szereplő, amely nevelőszülői hálózatot tart fenn. Hétezernél jóval kevesebb, mindössze 300 gyerek tartozik hozzá.

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Tarlós a honvédelmi miniszter feleségét szeretné főpolgármesternek
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – akit valamikor ő talált ki – viszont ismeri az önkormányzati ...
2024-03-17 11:51:59, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Még el sem indult igazán az év, máris megérkezett a piacra egy csúcskategóriás készülék, amelynek több funkció...
Bővebben >>