Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Leó napja van.
Védett virágok miatt váratlanul lezártak több utat a Budai-hegységben
2025-05-17 11:13:05
Védett virágok miatt váratlanul lezártak több utat a Budai-hegységben

Védett virágok miatt váratlanul lezártak több utat a Budai-hegységben

A DINPI-t az vezérelte, hogy a Világon egyedül csak ezen a környéken nyíló, dolomitlakó len, az utóbbi időben egyre fogyatkozott egyre kevesebb egyed virágzott ki. Most viszont, ahelyet, ami az elmúlt évek gyakorlata volt, hogy őrizték a környéket, most több, igen látványos utat és ösvényt is lezártak a kirándulók elől.

 

Csak a most kialakított piros kereszt jelzésen szabad a gyalogos közlekedés a kb. 1,5 kilométeres nyomvonalat eddig is használták, akik ismerősek voltak a környéken, A jelek ugyan fel lettek festve, de az útba rengeteg fa lóg be, kidőlt törzsek nehezítik a haladást, sőt egyes elágazásokat direkt eltorlaszoltak, hogy az itt kirándulóknak még csak véletlenül se legyen kedve letérni erről az útnak kevésbé nevezhető nyomvonalról. A Pilisszentivánról, a fő utca egyik buszmegállójától induló jelzés a piros sávba és az országos kék jelzésbe is bekapcsolódik.

 

 

A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy jött velünk szemben egy kb 20 fős csapat, amit egy öreg természetvédelmi ember vezetett DINPI felirattal. A csoport nem volt túl fegyelmezett és éppen egy kötéllel lezárt útról fordultak ki.  A lenti térképes tájékoztatótáblába viszont még nem rajzolták be az új jelzést, így eléggé hiányos az információ és az sem világos, hogy meddig terjed az a terület, amelyen a természetvédelem nem kívánatosnak tartja a nem a vezetésükkel kirándulókat.

 

Emlékezetem szerint több évtizede már szóvá tettem, hogy a környéken csak olyan kirándulásokat szerveztek, amelyeken étkezést is elő kellett fizetni, ez pedig árukapcsolásnak minősült már akkor is. A vezetett túrákkal az a baj, hogyha elromlik az idő akkor vagy visszamondják vagy nem mennek el, és nagyobb tömegben alkalmazkodni is nehezebb. Nagy valószínűség szerint nem nyílik jövő tavasszal sem több dolomitlakó len a környéken, hiába szigorítottak most.  Egyébként a védett virág ebben az időszakban nyílik.

 

Kertész Z István

 

További híreink
NER-űző gigakoncert lesz pénteken a Hősök terén
Azahriah, Krúbi, Laár András, The Patkányz és a Carson Comából Héra Barnabás, valamint Bóna Zsombor is fellép április 10-én 16 órától azon a „Rendszerbontó Nagykoncerten”...
2026-04-09 09:32:53, Hírek, Kultúra Bővebben
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétvasá...
2026-04-05 09:30:14, Hírek, Kultúra Bővebben
Meghalt Örkény István özvegye
Radnóti Zsuzsa 88 éves volt.
2026-04-01 09:10:20, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Tavaszi Múzeumi Szünetelő Pécsen, ami nem mást jelent, mint kalandot minden nap a tavaszi szünetben.
Bővebben >>