Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emma napja van.
Vége a cukiságnak: A volt szkinhed-vezér lett a Jobbik elnöke
2018-05-13 10:51:30
Vége a cukiságnak: A volt szkinhed-vezér lett a Jobbik elnöke

Vége a cukiságnak: A volt szkinhed-vezér lett a Jobbik elnöke

A tisztújításon 556-an vettek részt, és 554 érvényes szavazat érkezett a két jelöltre – írta meg a HVG.

 

A verseny szoros volt, de végül az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, Sneider Tamás 298, Toroczkai László pedig 256 szavazatot kapott. A végeredmény azt jelenti, hogy a Jobbik várhatóan a Vona Gábor által kijelölt néppárti vonalon halad tovább a Toroczkai képviselte radikalizmus helyett.

 

A kongresszuson felszólalt Vona is, aki önkritikusan értékelte az elmúlt két évet.

 

A tisztújítás az elnökhelyettesek, majd az alelnökök megválasztásával folytatódik, a hat alelnöki pozícióért 14-en indulnak.

 

Sneider még a kongresszus előtt azt mondta, hogy nem eltérésekre nem kell számítani az eddigi irányvonalhoz képest, de szerinte a pártnak szervezeti és strukturális megújulásra van szüksége. Az ellenzéki összefogásról úgy nyilatkozott, hogy sokan szóba jöhetnek, de árokásókkal, így Gyurcsány Ferenccel nem tud összefogni.

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Pia, drog, függőségek. Bár a probléma minden esetben összetett, a legújabb kutatások szerint a háttérben ADHD ...
Bővebben >>