Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Jusztin napja van.
Vége: Schmidt Máriáé lehet ’56 is, az MTA cselédesítve – ezrek tüntettek tegnap
2019-06-03 12:10:45
Vége: Schmidt Máriáé lehet ’56 is, az MTA cselédesítve – ezrek tüntettek tegnap

Vége: Schmidt Máriáé lehet ’56 is, az MTA cselédesítve – ezrek tüntettek tegnap

Amint történt ez kísértetiesen ugyanígy a Kádár-rendszer alatt s pont az ’56-os forradalommal: állami kézbe adják azt a Rainer M. János vezette, mindenki által független és szakmailag kifogástalan kutatói műhelyként számon tartott ’56-os intézetet, amely eddig a legpontosabban és legpártatlanabbul kutatta, óvta s dokumentálta a történelmi eseményeket, a túlélők beszámolóit, minden rendelkezésre álló tényt s anyagot.

 

A fenti gátlástalan agresszió s a Magyar Tudományos Akadémia végleges szemen köpése motiválhatta azt a több ezer fővárosi tüntetőt, akik tegnap délután a tudományos élet két, eddig független maradék bástyájának immár véglegesnek tűnő lerombolása ellen tiltakozott Budapest utcáin a Szabadságot a tudománynak! Szabadságot az Akadémiának! címmel hirdetett tüntetést az Akadémiai Dolgozók Fóruma vasárnap délutánra.

 

Két évvel ezelőtt már felmerült, hogy az 56’-os intézetet a Veritas Történetkutató Intézethez csatolnák, amely egy közvetlen kormányirányítás alatt álló, a tényeket elfogult, nem ritkán revizionista történelemszemlélettel vezeti Szakály Sándor. Becsületére legyen mondva, miután a két vezető ismerte egymást, kiderült, hogy Szakálynak sem tetszik az ötlet, aki állítólag lépett is ennek érdekében. Most kiderült, hogy a beolvasztás mégis megtörténik, méghozzá villámgyorsan – ráadásul olyan időpontban, amikor Szakály egészségi állapota kizár minden érdemi fellépést.

 

Rainer M. János minderről úgy nyilatkozott, hogy nincs már kihez fordulni segítségért, megértésért, eszköztelennek érzi magát, legfeljebb nem megy át a kormányintézetbe. Van egy ügy, van egy közösség, amelynek lételeme a szabadság, most ezt veszik el tőlük. Felmerülhetne, hogy a Magyar Tudományos Akadémiához kerüljenek, de hát az is végveszélyben van.

 

A tegnapi tüntetés szervezői azzal indokolták a tiltakozást, hogy „Palkovics László miniszter olyan törvénytervezetet készít elő, amely az MTA közgyűlési határozatainak ellenére önkényesen, szakmai indokok nélkül szakítaná el az Akadémia kutatóhálózatát, az akadémiai vagyont pedig de facto államosítaná./.../ A minisztérium a kutatóintézeteket új intézményhálózatba terelné, amely kormányzati többségű irányítótestület vezetése alatt működne a jövőben. Ez a lépés a mindenkori kormánytól független akadémiai kutatóhálózat és egyben az autonóm kutatási tevékenység végét jelenti Magyarországon” – fogalmaztak.

 

(forrás: szabadhir.hu)

További híreink
Az Orbán-propaganda úgy döntött, hogy Orbán döntötte meg a rendszert
Van az a klip, ugye, amellyel a Központi Propaganda a június 16-ra tervezett emlékkoncertet reklámozza. Lényege, hogy a rendszerváltásnak két hőse volt: Orbán Viktor és a...
2019-06-16 12:17:46, Hírek, Aktuális2 Bővebben
30 éve volt 61 éve
Hatvanegy éve, 1958. június 16-án került sor Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és vádlott-társainak kivégzésére.
2019-06-16 12:17:44, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Nem csak politikailag, hanem jogilag sem volt helyes az LMP kizárósdija
Pert nyert Kassai Dániel, a Lehet Más a Politika (LMP) korábbi képviselőjelöltje. A XVIII. kerületet is magába foglaló országgyűlési képviselő-jelöltet azért zárták ki a ...
2019-06-15 09:20:06, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Csendes hír, hogy a közpénzből audimániás tilosbanparkoló Rogán Cecília védjegyoltalomért folyamodott a Szelle...
Bővebben >>