Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Gedeon napja van.
Végre meghozták a döntést a szocik: támogatják a megállapodást
2014-08-08 15:38:18
Végre meghozták a döntést a szocik: támogatják a megállapodást

Végre meghozták a döntést a szocik: támogatják a megállapodást

Péntek délutánra az MSZP is meghozta a döntést: támogatják az ellenzéki megállapodáscsomagot.

 

 

Az MSZP budapesti küldöttgyűlése pénteken elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a Demokratikus Koalícióval  és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.

 

Az MSZP legfelsőbb fővárosi döntéshozó szervének határozatát Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke ismertette újságírókkal. Azt mondta: a testület "nagyon nehéz, de bölcs és felelős döntést hozott" a küldöttek majdnem kilencven százalékának egyetértésével.

 

 

 

Kiemelte, a döntést azok a fővárosi politikusok is elfogadták, akik korábban nem értettek egyet az ellenzéki megállapodással. Kérdésre válaszolva példaként említette Horváth Csabát, az MSZP korábbi főpolgármester-jelöltjét és Steiner Pált, aki az V. kerület polgármesteri székéért akart indulni.

 

Horváth Csaba, aki korábban nehezen akart belenyugodni abba, hogy másik jelöltet indítanak helyette, végül a II. kerületben indulhat el polgármesterjelöltként. Ezen kívül ő lesz az MSZP listavezetője, azaz, amennyiben frakciót alakítanak a közgyűlésben, ő lehet a frakcióvezető. A politikus az újságíróknak úgy fogalmazott: olyan döntés született, amely "nem a legjobb, de az egyetlen elérhető kompromisszum" volt. A teljes együttműködés helyett egy kevésbé erős koordinált együttműködés jött létre, amely lehetőséget teremt a baloldali ellenzéknek arra, hogy egy jobb lehetőséget mutasson meg "Orbán Viktor és Tarlós István világával szemben" - mondta. Hozzátette: az csak október 12-én derül ki, hogy az ellenzéki összefogás tagjai a "győzelem áldozatait" hozták-e most meg vagy a győzelemhez teljes összefogásra lett volna szükség. Az MSZP korábbi főpolgármester-jelöltje azt mondta, minden segítséget megad Falus Ferencnek, aki reményei szerint "az a kovász lesz, aki összeköti a baloldali pártokat".

Utoljára frissítve: 2014-08-08 15:56:34

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem...
Bővebben >>