Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Végrehajtás indult az egyre zavarosabb vezetésű 168 óra ellen
2019-10-24 11:58:49
Végrehajtás indult az egyre zavarosabb vezetésű 168 óra ellen

Végrehajtás indult az egyre zavarosabb vezetésű 168 óra ellen

A Media1 információi szerint tartozás áll a háttérben, az ügyiratszámból arra lehet következtetni, hogy fizetési meghagyási eljárás (FMH) fordult végrehajtássá. Fizetési meghagyási eljárást azok szoktak kérni, akikkel szemben valaki tartozik, és szeretnének minél hamarabb a pénzükhöz jutni. Ha az adós a fizetési meghagyási eljárásnak nem mond ellent, az jogerőssé válik, és ha ekkor sem fizet, végrehajtó próbálja meg behajtani az összeget.

 

A portál információi szerint egyébként hamarosan egy másik végrehajtás ténye is megjelenhet a céginformációs rendszerben a Telegráf Kiadó neve mellett. A 168 Óra egyik külsős újságírója jelezte a Media1-nek, hogy a felé fennálló számlatartozás ügye is végrehajtási szakba került a hetilap ellen, erről már értesítést kapott.

 

A cég a bérek és honoráriumok kifizetésével is jelentős csúszásban van, Lakner Zoltán volt főszerkesztő-helyettes mellett olyan ismert újságíróknak is tartoznak mint Tamás Ervin és Sándor Erzsi, de több más munkatárs pénzét sem rendezték, ráadásul ezek rendezésével hosszú ideje elmaradásban van a médiavállalat.

További híreink
Közös EP- és fővárosi listát állít az MSZP, DK és Párbeszéd
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre. Közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a három ...
2024-03-28 21:01:27, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Úgy érzi, hogy érdekli a különféle örömök világa, elege van a megszokott együttlétekből, valami többre, vala...
Bővebben >>