Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Vibrátortolvajokat kaptak el – ruhájuk alatt csempészték ki az „eszközöket”
2018-11-17 10:08:28
Vibrátortolvajokat kaptak el – ruhájuk alatt csempészték ki az „eszközöket”

Vibrátortolvajokat kaptak el – ruhájuk alatt csempészték ki az „eszközöket”

Három nő vasárnap nem sokkal éjfél után a perth-i Libido nevű boltba lépett be a biztonsági kamerák felvételei szerint. Ketten közülük kicsomagoltak a dobozából négy, csúcsminőségű vibrátort, és a ruhájukba rejtve kiléptek velük az üzletből.

 

A Libido tulajdonosa, Garry Smith a Daily Mailnek úgy nyilatkozott, hogy a három vibrátor a legkeresettebb eszközeik közé tartozik, az egyik egy Come Hither Rabbit volt, ami 280 dollárba, úgy 58 ezer forintba kerül.

 

Azt is elmondta, hogy először csak az egyik nő csomagolta ki az egyik „játékszert”’, majd ment ki vele, aztán már a barátaival tért vissza, akikkel másik három, 18-28 ezer forintba kerülő vibrátort tulajdonítottak el. A próbafülkébe mentek velük, ahol kivették a csomagolásból, majd elhagyták az üzletet.

 

Smith, annak, aki segít azonosítani a nőket, egy 50 dolláros, 10 ezer forintos utalványt ajánlott fel. Nem túl bőkezű, ahhoz képest, hogy bevallása szerint félévente 500 ezer forintnyi terméket lopnak el tőle.

 

A pikáns tolvajokat azóta lefülelték.

További híreink
Különleges koponyasebészeti eljárás csak Pécsen
Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és idegsebészei.
2024-04-19 09:15:07, Hírek, Színes Bővebben
Lehetséges általános közérzet-javulás egy táplálékkiegészítőtől?
A tudományos hírek időről időre felkapnak egy-egy hatóanyagot vagy terméket, számos pozitívummal kecsegtetve bennünket, amennyiben rendszeres fogyasztóivá válunk. Ám soks...
2024-04-19 08:47:57, Hírek, Színes Bővebben
Halas tanösvény a pécsi Malomvölgyi parkerdőben
Halas tanösvénnyel gazdagodott Pécs egyik kedvelt kiránduló helye a Malomvölgyi parkerdő.
2024-04-18 21:05:31, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Országos Színház Találkozón is látható lesz a Csirkefej, az egyik szereplő, Bacskó Tünde pedig az egyik jel...
Bővebben >>