A Kossuth-díjas riporter elmondta, hogy csak idős fejjel tudta rávenni magát, hogy megkeresse édesanyja auschwitzi sírját. „Nem voltam kíváncsi... Mert én az anyámat úgy őriztem meg, kiskosztümben, kis kalapban. Egy pár hernyóselyem harisnyája volt... Ez nagyon fontos megkülönböztetés nem volt még nylon! És azt az anyát akartam megőrizni” – vallotta be Vitray Lutter Imrének. Majd hozzátette, „szerelmes voltam belé”.

14 év évvel ezelőtt végül a felesége vette rá, hogy utazzanak el Auschwitzba. Hatvanöt esztendővel azután, hogy utoljára látta az édesanyját, ott, a helyi archívumban kérte ki az adatokat és derült ki, hogy az asszony három hónappal túlélte a tábor felszabadítását. Bár mindennap a hazatérésre készült, végül az ottani kórházban halt meg és pontosan egy évvel azután, hogy vagonba tették, 1945. március 20-án temették tömegsírba 500 másik emberrel együtt.

Vitray a háború kirobbanásakor a nagymamájával élt – írja a Blikk. A budapesti ostrom napjai alatt a 11 éves fiú a főváros menedékeiben bujkált. Mint mondja, talán éppen fiatal korának köszönheti, hogy ép ésszel és lélekkel túlélte a borzalmakat. „Az is lehet, hogy túl fiatal voltam és ez volt a szerencsém. Talán, ha érettebb fejjel, kamaszként ér és nem 11 évesen mindez, akkor értem az egésznek a súlyát, és esetleg agyon nyom” - emlékezett vissza Vitray Tamás.

(atv.hu)