Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Andrea napja van.
Vizeletmintát vitt Kocsis Máténak az IDE
2014-12-08 12:42:52
Vizeletmintát vitt Kocsis Máténak az IDE

Vizeletmintát vitt Kocsis Máténak az IDE

A Demokratikus Koalícióval (DK) együttműködő szervezet, az Ifjú Demokraták (IDE) tagjai vizeletmintát vittek Kocsis Máténak. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Kocsis a napokban azzal az ötletével tett szert világhírnévre, miszerint a fiatalokat és a közélet résztvevőit, a közvélemény alakítóit rendszeres drogtesztnek kell alávetni. Az IDE tagjai mint érintett fiatalok, valamint a közéletben aktívan résztvevők, találva érezték magukat, így a VIII. kerületi Polgármesteri Hivatal recepcióján leadták Kocsis számára a mintákat.

 
Szarvas Koppány Bendegúz, az IDE elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztató keretében elmondta, egy fiatalellenes kormány fiatalellenes intézkedése ez, aki őket, a fiatalokat eleve drogosnak nézi. Hozzátette, a minap Hofmann Rózsa is támogatta Kocsis Máté tervezett törvényjavaslatát, márpedig ami a magyar fiataloknak jó, ahhoz Hoffmann Rózsának alapból semmi köze. De ha Kocsis Máténak ez ennyire fontos, hát vittek neki tesztelésre mintát, az első Nemzeti Vizeletmintaadás keretében. Megjegyezték azt is, hogy ha tényleg tesztelésre kerülnek a minták, bármit mond Kocsis az eredményről, fenntartással kell kezelni. Mindenesetre a mintákat használja egészséggel.
 
Varju László, a DK elnökségi tagja úgy fogalmazott: Kocsis Máté ötletének megvalósítása négymilliárd forintba kerülne, miközben a drogmegelőzésre összesen 100 millió forint szerepel a jövő évi költségvetésben. Hozzátette: Kocsis Mátétól ez azért is elfogadhatatlan, mert ő felelős azért, hogy Józsefvárosban megszüntették a tűcsereprogramot, amely emberéleteket mentett meg.
 
 
 
 

Utoljára frissítve: 2014-12-08 13:23:36

További híreink
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben
Az üzleti infrastruktúra-fejlesztés alapja, a rendszerintegráció
Míg az elmúlt időszakban csupán drága, hosszadalmas middleware-ek általi fejlesztésekkel lehetett megoldani az integrációt, addig napjainkban elérhető egy biztonságosabb,...
2024-04-09 19:05:49, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>