Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Orsolya napja van.
Volt pornós lehet az utánpótlás-bizottság elnöke a Magyar Tenisz Szövetségben
2020-09-26 16:33:28
Volt pornós lehet az utánpótlás-bizottság elnöke a Magyar Tenisz Szövetségben

Volt pornós lehet az utánpótlás-bizottság elnöke a Magyar Tenisz Szövetségben

A 37 éves szakember játékosként ugyan nem futott be jelentős karriert, de visszavonulása óta fiatalokkal is foglalkozik. Már az előző elnökség idején, 2020 márciusában tagja lett a szövetség szakmai döntéshozó csoportjának, szeptemberben pedig az új vezetőség utánpótlásfőnökké nevezte ki.

 

Selmeci Petra kinevezésétől nem volt mindenki elragadtatva, az utánpótlás-bizottság leendő elnökéről ugyanis közismert, hogy pornófilmekben szerepelt, a Blikk 11 olyan alkotást számolt össze, amelyben feltűnt 2001 és 2005 között. Egy neve elhallgatását kérő edző szerint viszont teniszvilágban már régóta tudni lehetett múltjának erről a részéről, ésegyértelmű, hogy a gyerekekhez nagyon jól ért, edzőként is helytáll.

 

Korábban ezzel összhangban nyilatkozott a szervezet is. „Selmeci Petra hosszú ideje meghatározó és elismert szakembere a magyar teniszéletnek, nem véletlen, hogy a Magyar Tenisz szövetség korábbi vezetésének munkáját is segítette, és a mostani érában is számítunk a szakértelmére. A szövetség feladata a sportág képviselete, magánéleti kérdésekkel eddig sem foglalkoztunk és ez a jövőben is így lesz” – hangzik az erről szóló szövetségi közlemény. Maga Selmeci Petra elzárkózott a nyilatkozattól az ügyben.

 

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke 2020. július 27. óta Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség volt vezetője. Az előző, a szintén fideszes Szűcs Lajos elnökletével működő szövetségi vezetés májusban lemondott egy 3,53 milliárd forintos hiány miatt. Lázár János augusztus közepén büntetőfeljelentést tett Richter Attila volt főtitkár ellen, aki a gyanúja szerint elnökségi határozat, fedezet és helyszín nélkül kötött szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére, az Orbán-kormány pedig egy augusztus végi döntéssel 2,5 milliárd forintos mentőövet dobott a szövetségnek.

További híreink
Iványi Gábor kollégiumi helyeket, ebédet és iskolát adna az SZFE-seknek
A lelkész azt üzente a tiltakozó hallgatóknak és oktatóknak, vegyék bátran igénybe a Wesley János Lelkészképző Főiskola infrastruktúráját, és élvezzék vendégszeretetüket.
2020-10-20 20:12:43, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Hideg van, fűtés nincs az új, 205 milliárdért vett emeletes MÁV-vonatokon
Az utasok majd megfagynak, nagykabátban, kapucnit felhúzva ülnek az új emeletes MÁV vonaton. A személyzet szerint hibás a klíma, de az augusztusi üzembe helyezés óta ez a...
2020-10-20 20:12:42, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Kovács Ákos mellett jelentős összegből rendezhet tévéfilmet Bayer Zsolt
Kis híján háromszázmillió forint támogatást kapott a Nemzeti Filmintézettől a kormányközeli újságíró, publicista elkészítendő tévéfilmje. Ennyit kapott néhány éve az Osca...
2020-10-20 20:12:40, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Lezárult a 30 milliárd forintos állami támogatásból felépített lakiteleki Hungarikum Liget átadása, így a Fide...
Bővebben >>