Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Auguszta napja van.
Zaklatási botránnyal gyanúsítják a mélykonzervatív Dörner György vezette színházat
2019-12-07 16:03:43
Zaklatási botránnyal gyanúsítják a mélykonzervatív Dörner György vezette színházat

Zaklatási botránnyal gyanúsítják a mélykonzervatív Dörner György vezette színházat

A hvg.hu értesülései szerint az Új Színház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről.

 

Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére

 

A hvg.hu megkereste Dörner Györgyöt, hogy reagáljon a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez érkezett bejelentésre. Amikor azt kérdezték tőle, meg tudja-e erősíteni, hogy történt szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, szó szerint a következőt felelte: „köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette.

 

A portál információi szerint az Új Színház társulatában volt olyan, aki nem hallott ilyesmiről vagy hasonlóról, más viszont megerősítette, hogy az egyik vezető színészt érte vád az intézmény egyik nem művész alkalmazottjától.

 

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Aktuális Bővebben
A szépségmegőrző rutin alapjai: ránctalanítás és szemkörnyékápolás
Mindannyiunk leghőbb vágya a fiatalos, vonzó megjelenés, és ebbe beletartozik az élénk tekintet, a jól ápolt, üde arcbőr is. Ahhoz azonban, hogy mindez megvalósulhasson, ...
2024-03-28 16:53:21, Hírek, Aktuális Bővebben
Fűtés-hűtés hőszivattyúval
Napjainkban egyre több alternatív, környezetbarát fűtési technológia és berendezés közül választhatunk. Ha egy igazán korszerű, alacsony fenntartási költséggel járó rends...
2024-03-27 10:36:23, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ünnepi nyitva tartás, menetrendek, parkolás Pécsett és országszerte
Bővebben >>