Nagy figurája volt a magyar labdarúgásnak, gyermekkorunk meghatározó szereplője, példaképünk.Persze akkor még nem tudtuk, hogy a korbeli szupersztár sportolónak politikai nézetei is vannak, igaz, ezeket ő maga se nagyon propagálta. Szépen belesimult kora sportéletébe, élvezte a közfigyelmet, melyet játékuk, és a kiváltságokat, melyeket Rákosi és Farkas Mihály biztosított számukra, és amelyekről mindenki meg volt győződve, hogy megérdemelten kapják.
Kádár korában is megbecsült sportoló volt, az 1958-as világbajnokságon is ő védte a válogatott kapuját, nemigen zaklatta a levert forradalom.
Aztán jött a rendszerváltás, és valamiért azt gondolta, hogy eljött az ideje annak, hogy beleártsa magát a politikába - vagy csak élete nagy titkának, Waffen-SS múltjának takargatását unta meg?
Ki tudja - de az kétségtelen, hogy politikai tényezőként szerette volna láttatni magát.
Tulajdonképpen már senki sem volt kíváncsi arra, hogy tizennyolc-tizenkilenc évesen hogyan sodródott a Hunyadi-páncélosok közé, mindenesetre nagyobb disznóságokban nem vehetett részt, hiszen 1947- ben már a válogatott kapujában állt, és ott is maradt, tizenöt éven keresztül.
Az ország szerette és tisztelte, és éppen úgy, ahogy a gyerekek a libalegelőn azt kiabálták, hogy Puskás lő – goooóóól! - ugyanúgy kiabálták azt is, hogy Grosics véd!
Nem volt neki elég, ő politizálni akart.
Nem nyert vele semmit, ellenben elvesztette tisztelőinek egyharmadát – felét.
Többször nekifutott az országgyűlési választásoknak, de az a közeg, melyben élt - a bányászvárosok népe - nem nagyon kedvelte meglehetősen szélsőséges politikai nézeteit, így aztán soha nem is lett belőle parlamenti képviselő – mindannyiunk és az ő nagy szerencséjére is.
Mert így egy legyintéssel meg tudjuk neki bocsátani időskori szélsőséges politikai nézeteit, az SS múltat, hiszen zavaros időkben könnyen kerülhet a fiatal rossz társaságba, anélkül, hogy felmérné következményeit.
Hiszen megbocsátottuk Bajcsy-Zsilinszky Endrének is Áchim András meggyilkolását, igaz, ő a rehabilitációjáért az életét adta, de hát az ő hajdani bűne nem is mérhető össze Grosics rossz döntésével – ha igaz, hogy a tényen kívül, mint, hogy egy háborús bűnös szervezet tagja volt, más nem volt a rovásán.
A rendszerváltás utáni szélsőségeit nehezebb megérteni, ugyanis - tetszik ez a szélsőjobbnak vagy sem – Grosics a szocialista Magyarország sztársportolója volt, Rákosi és Farkas Mihály kegyence, a Kádár-rendszer erkölcsileg-anyagilag elismert sportolója.
Adott az országnak, és az ország is adott neki.
Idősebb emberekkel könnyen előfordul, hogy hiúságból a politika játékszerévé válnak, Grosics önként vállalta ezt a szerepet, melynek végén biodíszletként funkcionált egy semmitérő volt sportoló mögött.Nem kellett volna,nem szorult rá.
1956 után maradhatott volna ő is külföldön, akár politikai megfontolásból is, úgy, mint Puskás maradt vállalt anyagi érdekből, az talán hitelesíthette volna politikai elkötelezettségét.
De nem maradt.
Így hát, talán jobban tesszük, ha inkább a legendás sportolót tiszteljük emlékében, mint a politikai szereplőt.
Sok örömet szerzett a mai nyugdíjasoknak hajdan, nyugodjék hát békében.
