Hát nem mondom, van az úgy, hogy a politikus belekeveredik a trükközésbe, mint macska a házicérnába…

Itt van ez a Győzelem Napja is, csak a gond van vele, szinte már azt érzi a nép egyszerű politikusa, hogy jobb lett volna megnyerni a II. Világháborút, vagy a fene se tudja.

De hogy most menjünk Moszkvába, vagy maradjunk itthon, azt a Világ Helyiérdekű Esze se tudja így, hirtelen eldönteni.

Merthogy annyi van már a rovásunkon, hogy iszonyatosan kockázatos minden döntés.

A baj az, hogy ezidáig úgy kilógtunk szövetségeseink sorából, mint Jóska csúnyája a hatodik feles után, mikor elfelejtette begombolni a gatyáját, kivívva ezzel az úri társaság rosszallását.

Most meg ez a halálbüntetéses hercehurca is, csak a gond, a baj, egymás hegyén-hátán…

Ez a Putyin nagy ravaszdi, jól beterelt bennünket a csapdába, mikor személyesen hívta meg kis genyónkat Moszkvába, amit ő hirtelen reátörő leányos zavarában lelkesen el is fogadott, csak amikor már integetett az orosz elnök kocsija után, akkor jutott eszébe: Barack dühöngeni fog.

Gyorsan összehívta a válságstábot, és a Csapat Agya - kinél a tartalom és a forma dialektikus egységbe kétségbevonhatatlan, továbbá nem közszereplő, viszont városi rallyversenyző - látszólag megoldotta a helyzetet, mondván, menjen Áder, ő egy nagy senki, se nem oszt, se nem szoroz, hogy milyen a megítélése.

Persze vannak még a világban olyanok, akik azt hiszik, hogy Magyarország végsősoron mégiscsak demokrácia, és a címek még jelentenek valamit, úgyhogy itt is korrigálni kellett – menjen a nagykövet.

Igenám, de közben kiderült, hogy Angela csak elmegy Putyinhoz, de – hogy azért ne veszítsen túl sok arcot – a díszszemlén nem vesz részt, viszont másnap együtt koszorúznak Putyinnal.

Erre töret aztán ki a teljes kétségbeesés, merthogy itt már bejelentésre került, hogy a nagykövet vesz részt a hivatalos ünnepségen, de most, hogy a Gnädige Frau is ott lesz, nem lehet ott csúfoskodni a Balla Jánossal, aggyunk már magunkra!

Így aztán Szijjártó megy, ő is csak az ünnepségre, merthogy így fejezzük ki azt, hogy mennyire helytelenítjük, hogy Oroszország nem viseli szó nélkül amerikai barátaink iparkodását a geopolitikai fojtogatás terén…

Különben is, a háborút a nyugati szövetségesek már május nyolcadikán megnyerték, mert három arratévedt német tábornokkal aláíratták a fegyverletételi okmányt, így próbálván learatni a dicsőséget, jóllehet a Sztálinnal kötött megállapodás szerint ezt minden szövetséges előtt lehetett volna csak megtenni.

Így aztán még egyszer győztek a szövetségesek, immáron mind a négy győztes hatalom ott ült az asztalnál, mikor Keitel vezértábornagy aláírta a fegyverletételi okmányt.

Nekünk még ez a dicsőség sem adatott meg, mi ott is csak a „futottak még” kategóriában szerepeltünk…

Hogy most a hajdani szövetségesek feszengenek, meg se lenyelni, s kiköpni nem tudják a лягушкát, az meglehetősen vicces szituációkat eredményez, mint a magyar álláspont át-átszabása is mutatja.

Hogy nem lesz ott magyar képviselő a parádén?

Nem fogja Putyint megviselni a dolog, legfeljebb annyira rázza meg, mintha nálunk a megyei közgyűlés elnöke nem venne részt a körmeneten.

De ott lesz Hszi Csin-ping kínai államelnök és Pranab Mukherjee indiai államfő is, emellett kínai katonai díszegység is részt vesz a díszszemlén.

Attól tartok, ez Putyin számára fontosabb, mint a bolha köhögésének figyelemmel kísérése, és gyanítom, Obama is jobban örült volna, ha a kínai katonák helyett a 32. Budapesti Kerékpáros Fajfenntartó Zászlóalj kerekezik át harsányan nótázva a Vörös téren – Édes Erdély, itt vagyunk…

Az ünnepségek bizonyára szépek lesznek, Moszkva mutat kicsit az izmaiból a világnak, márcsak, hogy ráébressze a realitásokra az ostobábbakat, az orosz nép meg emlékezik a két Magyarországnyi áldozatra.

Mi is emlékezhetnénk a sajátjainkra, de mi nem akarunk, hiszen akkor kiderülne, hogy miért hajtottak vágóhídra háromszázezer magyar katonát, ez pedig nem passzol a mai ideológiához – hogy is nézne ki egy mindig győztes vezér egy vesztes ország élén?

Hát így vagyunk ezzel, kell még vagy kétszáz év, hogy szembe tudjunk nézni magunkkal, ha akkor még leszünk egyáltalán, és nem halunk ki, mint a longobárdok.

:O)))