Olykor-olykor még ráadásul közönséges is. Egyesek rikácsoló stílusa inkább hasonlított a magából kivetkőzött „B” közepes vezérszurkoló hisztérikus kirohanásaihoz, semmint méltó lett volna a közfelháborodás napjához. A jelen lévő tömeg jobbat, sokkal jobbat érdemelt! A szónokok többsége szerepelt, játszotta a vérig sértett demokratát, az elmúlt huszonöt évet szajkózva hiteltelenül le is szerepelt egyben. Rövidre zárt művinek tűnő megszólalásaikkal disszonanciát teremtettek önmaguk és a tömeg között. Aztán gyorsan le is léptek a helyszínről a szervezőkkel együtt, magukra hagyva a sok ezres tömeget. Micsoda dolog ez?
A szónokok többségének gyatra felkészültsége és előadásmódja idegen volt a meghirdetett tüntetés eredeti szándékától, céljától. A retorika pártellenes jellege pedig több mint hiba volt. Az európai értékek alappillére a többpártrendszer s egyben a demokrácia sarkköve is. A pártoskodás elleni hangulatkeltés nem vezet jóra, csak a káosz, és az anarchia felé terel.
A szónokok többsége mintha megfeledkezett volna arról, hogy a tüntetés nem véletlenül kapta a közfelháborodás jelzőt. És az nem az elmúlt huszonöt évnek szólt, hanem a mának. A szónokok többségének mondanivalójából mintha hiányzott volna ez a felismerés. Miközben a tömeg bekiabálásokkal, skandálásokkal és hangos kórus megszólalásokkal, a magasba emelt transzparensekkel együtt nyomatékosan hangot adott közfelháborodásának a mai hatalommal, a Fidesszel és annak vezetőjével szemben, addig a szónokok többsége meg sem nyikkant ilyen irányban.
Nagy Emília középiskolai tanárnő és Horváth András voltak azok a kivételek, akik mondanivalójukban nem az elmúlt huszonöt évet helyezték középpontba, hanem a jelen visszáságait. A tanárnő nemzeti konzultációt is tartott rögvest az oktatás kérdéseiről, úgy gondolva, hogy ez az igazi, amikor a nép van jelen s nem a kiválasztottak. Horváth pedig, ha csetlő botló módon is, de kimondta a lényeget, szerinte egy független, korrupció ellenes szövetségre van szükség. Azt is megemlítette, hogy információi szerint a NAV-nál, már folyamatban van az „iratrendezés”, azaz terhelő bizonyítékok eltüntetése. Ők ketten időszerű kérdéseket feszegettek, az elmúlt huszonöt év felemlegetése nélkül.
A tömeg viszont kitett magáért. Táblákkal és különböző logókkal felszerelkezve mutatták fel, hogy ők bizony nem a huszonöt év miatt jöttek a térre tüntetni, hanem a mai hatalom ellen. Együtt ezek a tárgyak a hangos véleménynyilvánításokkal erőteljesen kifejezték a közfelháborodást a kormány és annak vezetőjével szemben. A szónokok többsége amatőr volt, a tüntető tömeg pedig profi. Tán ez volt a tegnapi tüntetés egyik tanulsága. A kormány és annak vezetője, pártszövetségükkel együtt, most aztán elgondolkodhat alaposan azon, hogy mit lép ezek után. Itt már nem használ semmit a gyurcsányista szervezkedés, vagy a bukott baloldal vergődése című szlogenek hangoztatása, meg a nyócévezés sem. Itt már nem lehet külföldi erők belügyekbe való beavatkozásáról mesélni, de a nálunk demokrácia van és lám még ilyet is lehet című magyarázkodásnak sincs helye. Civilek ezrei jöttek a térre, hogy egyértelműen kifejezzék elégedetlenségüket.
Orbán Viktor Mihály számára ez a tegnapi tüntetés fejtörést kell, hogy okozzon a továbbiakban. A közeljövőben eldől, hogy engedékenyebb lesz-e, vagy még inkább megmakacsolja magát. Számára mindkét irány kedvezőtlen! És nincs más választása!
