A mi Beszari Boldogságunk éjnek idején, suttyomban odacsinálta a Szabadság térre a német megszállás áldozatainak emlékműveként csomagolt mosóport, melynek rendeltetése, hogy ő, mint korunk Ágnes asszonya új utat szabjon a történelemnek, legalább utólag, de mindenképpen visszamenőleg.
A mű randa, szimbolikája hazug, de még a hazugságot is sikerült giccsesre formálni – látszik rajta, hogy a Vezér személyesen szabta meg a művész feladatát, akkor jönnek elő a semmiből ilyen rémálmok, mint a Nemzeti Színház, a Felcsúti Stadion vagy ez a Deutsch Papagei.
Mások is tudnak szart álmodni, mint például a Művészetek Palotáját Demján, de ő legalább megpróbál korszerűnek látszani, és az általa inspirált és személyes iránymutatása mellett készült giccs is felettébb korszerűen csillog-villog a külvárosi éjben.
Vezérünk ízlésvilágára viszont visszavonhatatlanul rányomta bélyegét a szülei első velencei útjáról hozott világító, forgó és zenélő gondola.
Az emlékműről magáról már sok szó esett, a tiltakozás is folyamatos volt ellene, a felállítása ellen felhozott érvek többsége is helytálló és kikezdhetetlen.
A tiltakozás választott formája is elegáns volt, az Eleven Emlékmű visszaemlékezései megrendítőek, az aktivisták fáradhatatlanok.
Le a kalappal mindenki előtt, aki időt és energiát szánt arra, hogy megpróbálja a társadalom figyelmét erre a szégyenteljes szerecsenmosdatásra irányítani.
Mégis, a tiltakozás társadalmi visszhangja nem érte el azt a szintet, mely ma reggelre odahozott volna két-háromszázezer embert, akik aztán eldönthették volna az emlékművel együtt, sasostól-mindenestől a vitát.
A tiltakozás „lelke” volt az a két hölgy, akik közleményt tettek közzé, mely szerint a tojásdobálás nem volt méltó a tiltakozás méltóságához, ami annyiban igaz, hogy valóban, túl kevesen dobálták a tojást, ha többezren teszik, hatásosabb lett volna.
Hiába, jobbról ebben jobbak, emlékezzünk csak vissza Demszky beszédeire a Petőfi-szobornál, vagy 2006. október 23.-ra, amikor az Orbánpuccs szétverte a várost, jóllehet, ott aztán nem ért erkölcsi sérelem senkit.
Ez a pocakos diktátorocska az erő megszállottja, és ha nem érez magával szemben erőt, akkor elpofátlanodik.
Teljesen irreális arra várni, hogy majd felébred benne a demokrata, ez az ember nettó szociopata maffiózó, a tetejébe most dühös, mert ellopták a mobilját, benne a grazi klinika telefonszámaival – kínos…
Nagyobb baj az, hogy a társadalom hallgat, és nem lehet pontosan tudni, hogy miért.
Talán csak megtippelni lehet, de az eléggé kiábrándító eredményt hoz.
Úgy érzem, hogy a magyar társadalom még mindig éretlen a saját múltjával való szembenézésre, helyette mindenféle önfelmentő ötletekkel próbálkozik, Orbán meg ismeri a vidéki magyar mentalitását.
Úgy érzem, ezt az ügyet a táradalomban a zsidók belügyeként kezelik.
Nem közelítenek hozzá ellenségesen, de nem is mozdítja meg őket - az átlagmagyarnak remekül megfelel az, ha szégyenét ráfoghatja a nyuszira, a német megszállásra vagy Gyurcsányra.
Ezt az igényt igyekszik kielégíteni Orbán, aki ezek után még majd azt is elmondhatja, hogy lám, a hálátlan zsidók, akiket megmentett Horthy, akik elhunytjainak ő állított emléket, de ezeknek semmi sem elég.
Az egyszerű ember talán meg sem érti azt, hogy mekkora bűn gyilkos és áldozatának összemosása, csak azt látja, hogy ott az a szép szobor a turullal vagy mivel, oszt ezek a zsidók le akarják rombolni.
Nem kell azt gondolni, hogy a különféle pártok talpasai rosszindulatból mondják, amit mondanak, ők hiszik is sajnos azt a sok sületlenséget, amit beadagol nekik a médiamonopóliumra szert tett Orbán meg Vona, ebből kibillenteni őket nemigen lehet.
A magyar lovasnemzet, a zsidó gazdag, a cigány meg lop.
Szomorú ez, de nagyjából így van, még szomorúbb, hogy a demokratikus oldalnak nincs ellene hatékony gyógyszere, mert el van foglalva egymás rugdosásával, másrészt meg a magyar olyan igazodós fajta – nincs most kedvem Kanadába emigrálni…
Ami meg a módszertant illeti, nem hiszem, hogy száz harcos nőnek kellene felvennie a harcot a Fradi szurkolóival.
Márpedig ne legyen kétséges, hogy ha a szobor körüli cirkusz tovább folyik, akkor Orbán szabadon fogja engedni pitbulljait, mint tette a Fidesz szákháznál szervezett tüntetés idején is.
Más módszerek kellenének, nemzetközi nyomásgyakorlás, valódi tömegtüntetés, de ilyenre mostanában nem fog sor kerülni, mert baloldalinak lenni ma nem trendi, ma a civil a menő, kár, hogy rohamcsapatokkal való konfliktusból eddig még egyetlen civil erő sem jött ki jól.
A Szír-csoport tradícióinak felélesztése is megoldás lehetne, de attól tartok drágább lenne a leves, mint a hús, mert erre való hivatkozással még a maradék vékony kis máz is lekopna az Orbán-féle demokráciának nevezett sunyi diktatúráról.
A legnagyobb félelmem, hogy ez az ügy is Nagy Navarro Balázsék ügyének sorsára jut, akit rövid idő után mindenki magára hagyott, azok is, akiknek érdekeiért kiállt és kiáll ma is.
Szóval nem lehet hagyni, hogy ez az ügy elaludjon, de párhuzamosan ezzel el kell magyarázni sokszor és sokféleképpen, hogy miért káros a történelemnek olyan közelítése, mint amelyet ez az emlékmű szimbolizál.
Senki ne higgye, hogy a történelem – lényegét tekintve - nem ismételheti önmagát, dehogynem.
A magyar társadalom nem készült fel a demokráciára, ennek oka a nyomor is.
Akinek nem telik libára, annak a demokrácia semmit sem mond, ellenben remek vevőre találnak benne az olyan tanok, melyek arra bíztatják, hogy vegyük el a libát attól, akinek van – hát nem egy korszerű társadalomszervezési modell, ami azt illeti.
Most harcias nyilatkozatokat hallhatunk, hogy az ellenzék választási győzelme esetén ez a sas repülni fog, de ha a budai turulra gondolok, akkor ebben azért nem vagyok túlzottan biztos.
Túl sok szobornak kellene már helyet változtatni, túl sok újabb feszültséggel járna, márpedig ez egy fáradt, meghasonlott és apatikussá vált társadalom, legfeljebb azzal lehetne lázba hozni, ha telefonos szavazással lehetne eldönteni, hogy melyik szobor kerüljön lebontásra, aztán a bronz lenne a nyertes díja.
Türelmesnek kell lenni, a történelmünkkel való szembenézés igényének belülről kell fakadni, de ez nem holnap lesz, hiszen a jövővel és a múlttal való egyidejű szembenézésre jelenleg csak Matolcsy képes…
De azért ne adjuk fel…
:O)))
