Bölcs népünk fogékony ezekre a baromságokra, senkinek nem volt egy szava sem az akcióhoz, megfontoltan bólogatott - hát bizony szörnyű lenne, ha kötelezővé válna a randapofájú Mislicsekné rendszeres megművelése.
Az akció költsége sem lenne mindegy, hiszen venni kellene egy Demi Moore posztert, amivel le lehetne takarni a köz szeretett Amáliájának fejét, mert enélkül a szándék és a képesség dialektikus összhangját igen nehéz lenne megteremteni.

Mondtuk, rendben van az elképzelés, hiszen a gyógyszervegyészet egyre fejlődik, majd kikezelik Grazban, ha meg nem sikerül, hát az se baj, fele munka, dupla siker, megy a mosolygósba, Napóleon és a Pókember mellé.
Erre most tessék, kiderült, hogy a kór ragályos és romlatlan gyerek-emberek egészségét veszélyezteti.
Igaz, ők még csak huszonöt évet akarnak eltörölni, de a Fidesz sem a Nemzeti Dohányboltokkal kezdte, a ma inkvizítorai is eljutnak majd akár ötven év tagadásáig is, felkészül Árpádházi István…
Tulajdonképpen megértettem őket, hiszen csak azokat a sztereotípiákat ismétlik, melyet az idősebb generációk azon képviselőitől hallanak nap-nap után, akiket inkább szilárd elvhűségük, mint az eszük miatt tisztelünk.
Egyszerű emberek ők, egyszerű elvekkel és egyszerű eljárásokkal.
Ha valamit nem tudunk működtetni, hát dobjuk szemétre, ha valaki nem tetszik, hát akasszuk fel, ha valamit nem értünk, hát nyilvánítsuk baromságnak, hirdetőjét meg ökörnek.
Márpedig a demokrácián rettentően sok gomb van, nem lehet összevissza nyomogatni őket, mert megbolondul a gépezet.

De tegyük fel, hogy igazuk van, ami itt huszonöt éven keresztül folyt, az a társadalom salakjának tobzódása volt, csupa-csupa szemétember kártékonykodása, az ország maga Szodoma és Gonorrhea, melyben a politikusok feladata a nemzet tönkretétele.
Nincs sok új a nap alatt, ezt egyszer már megértük, és valószínűleg elődeink is egyszer-kétszer, a mi nemzedékünk például a létező szocializmusnak nevezett virágzó államkapitalista berendezkedés idején, a rendszerváltáskor, amikor elbukkantak a társadalmi pöcegödör mocsarából a tiszták.
Viszonylag hamar eljutottunk oda, ahová most is – aki élt és dolgozott az elmúlt periódusban, az egy kártékony féreg, mind-mind rosszat akart az országnak, és ahogy ami generációnk Ratkó Annának, úgy a mostaniak csak Semjén Zsoltnak köszönhetik azt, hogy egyáltalán megszülethettek ilyen tisztának és hófehérnek, forradalmilag szőrös és nagy pofával.
De majd ők rendet tesznek, csak először menjen mindenki a picsába, hogy tiszta legyen a pálya.
Támogatja őket a nagymamák generációja, meg kissé túlvirágzott szépasszonyok egy jelentősebb csoportja, akik könnytől homályos szemekkel bizonygatják, hogy majd beérnek a szép, tisztaszívű, hamvaslelkű fiatalok, adjunk nekik lehetőséget, hadd tanuljanak.
Tulajdonképpen ezzel meg is reformálták a hiénavadászatot, adjunk lehetőséget a vadászok új nemzedékének, akik a puskát a csövébe nézve akarják elsütni, aztán már csak a hiénák csontropogtatása hallik egy ideig.

Persze az tény, hogy az elmúlt átkos huszonöt év prominensei nem remekeltek, de hát miért is remekeltek volna?
Nekik valóban tanulniuk kellett a demokráciát, a kapitalizmust, és nem csak a kommancsok miatt, hanem azért is, mert ebben az országban, ahogy nem volt soha kommunizmus, úgy nem volt soha demokrácia sem, még elméleti síkon sem.
Mára a nép – mint festő a fekálbarna színt - kikevert magának valamiféle szép elképzelést arról, hogy milyen társadalmat szeretne, ennek az az alapvető jellemzője, hogy ilyen társadalom ab ovo nem létezhet.
Az elképzelés olyan, mint a hatmázsás liba, mert egy liba vagy hatmázsás, vagy tud repülni.
Ezt kérné számon a politikusokon, nem pedig azt, hogy a külső-belső adottságokat kihasználva, a demokrácia eszközrendszerén belül mozogva milyen társadalmat teremtettek számára.
Reménytelen ügy, ha valaki nem érti, hogy a politikus nem Roxfortban szerzi a képesítését, mint Harry Potter, hanem egy átlagember, akit a társadalom tagjai képviseletükkel bíznak meg, akkor csak csalódás érheti.
Tekintsünk el attól, hogy ezt a politikusok jelentős része sem érti, és nem is akarja megtanulni, de ettől a tény még tény: emberektől nemigen lehet várni emberfelettit.

Mégis, talán el lehet gondolkodni azon is, hogy vajon a dolgok ilyetén állása csak a politikusokon múlt-e, vagy más is felel a kialakult helyzetért?
Hát, ha őszinték vagyunk, bizony ez rajtunk is múlt, magyar választópolgárokon.
Ott lengeted a parlament előtt a molinódat, melyen üzensz a politikusoknak, hogy nem tudunk annyit adózni, amennyit ti loptok, miközben mindenki tudja, hogy te is lopsz, - te például az adót lopod el az államtól. 
Rohadtul szeretsz mindig jól járni, öt forintért Dorozsmáig baxod a kecskét, minden baromságra bólogatsz, nehogy bajod essék.
Te vagy az, aki mindent szeret okosba intézni, te tolod a baksist, de te sopánkodsz a paraszolvencia és a fizetős egészségügy miatt, te fogod be a szád, mikor a szomszédodba belerúgnak.
Te vagy az, aki ha jobboldalival beszélsz, akkor a dilist dicséred, ha demokratával, akkor szidod és te vagy, aki soha, de soha nem vállalod a véleményed.
Te vagy az, aki hagyja magát megvenni a rezsicsökkentés édesbús hazugságával, te vagy az, aki a politikust, aki ellen tüntetsz, immár harmadszor toltad be a Parlamentbe. 
Te vagy az, aki szerint minden politikus egyforma, de most lelkesedsz, mert néhányan, akiket nem is ismersz, a nevüket sem hallottad soha, azt se tudod, kit képviselnek, ígérgetnek neked részegen józan közéletet.
Ha minden politikus egyforma, ugyan, miért lennének ezek mások?

Ja – ezek nem politikusok, hanem civilek, mondod, miközben elfeledkezel arról, hogy aki beteszi a lábát a politikai térbe, az máris politikussá válik, te meg, ha ezt nem veszed észre, akkor ostobává.
A pap is addig pap, ameddig a szószékről (tudom, mexünt…) Isten igéjét hirdeti, ha kampányol, akkor megszűnik papnak lenni és politikai aktivistává válik.

Ettől a politikus még nem válik szentté, okossá, jellemessé – mindegyik éppen olyan, mint volt, mielőtt politikussá lett volna.
Ezért talán elegendő lenne rajtuk annyit számonkérni, hogy a feladataikat a demokrácia játékszabályai szerin, tiszta kézzel látták-e el, és ha igen, akkor meg lehet engedni nekik a tévedés lehetőségét.
De összemosni azokat, akik felépítettek nyolcszáz kilométer autópályát azokkal, akik a kertjük végébe a te pénzedből stadiont építettek, minimálisan is ostobaság, rosszabb esetben ismét a te eredményes hülyítésed.
Merthogy tudatosan hülyítenek, ezt ne is vond kétségbe – az önkényuralom nem szereti az okos embereket.
Ezért csukja be a gimnáziumokat, a kéttannyelvű oktatási intézményeket, ezért etet téged minden nap silány szappanoperákkal, ezért mutatja a híradóban inkább kétfejű borjút, mint a valóságot, ezért kap sikítófrászt, ha az RTL híradóban megmutatják a falu népének is, amit máshonnan soha nem tudna meg, - igaz, ezt meg nem hiszi el, míg rajta nem csattan az ostor.

Az angol pázsit titka, hogy háromszáz évig kell locsolni és nyírni, mi meg huszonöt évenként mélyszántást akarunk rendezni.
Lehet, csak akkor ne vágyakozzunk pázsitra, elégedjünk meg a libalegelővel.
Kellenek a fiatalok a közéletbe, de egyszer már megszívtuk a kollégiumi szobatársakkal.
Ájult nyálcsurgatásunk közepette nem vettük észre, hogy a szép, okos fiatalok létrehozták a maffiát és elfoglalták az államot.
Egyszer tévedni – tévedés.
Kétszer tévedni ugyanabban, ugyanúgy – hülyeség.

Nem kellene hülyének lennünk…

:O)))