Amikor gyerekek voltunk, egyszer, egy nyaralás alkalmával történt, hogy apámék nagynénémékkel kártyáztak, kopogós ulti, tízfilléres alapon, rabló – önrabló.
Mi ketten, öcsémmel, jól elvoltunk közben, mert nagynéném férje kártyás mondókákkal kísérte a játékot, például „szamár, szamár, osszamár”, meg „jobb ma egy túzok, mint holnap, ha púzok”, meg „jöszte, jöszte, kis halacska, bácsi kukacára”.
Iparosember volt, nem sokat adott a fentebb stílre, nekünk meg nagyon tetszett a dolog…

Én közben olvasgattam, öcsém meg egy csavarhúzóval felszerelkezve elmélyült valami szerelgetésben – olyan öt-hatéves lehetett –, majd egyszer elégedetten felsóhajtott és bejelentette: Na! Megcsináltam, hogy ne ketyegjen! - és ezzel felmutatta a vekkerórát.
Nagy siker volt.

Onnan jutott ez eszembe, hogy olvasom, a Nagy Elefánt, Kinek Léptei Alatt Döng Európa Földje előszedte a csavarhúzóját és nekiállt, hogy szétszerelje azokat a dolgokat, melyek – ugyan megbízhatatlanul és pontatlanul, – még ketyegnek.
Tanulságos ez a dolog nagyon, elsősorban emberismereti szempontból.
A memória sajátos működésére mutat rá, azt demonstrálja, hogy hogyan lesz valaki rohadtul feledékeny, anélkül, hogy Alzheimer-kórban szenvedne.
Merthogy most éppen két terület szétszerelése van célkeresztben, és ahogy elnézegetem, egyik sem olyan módon, hogy abból a szegényember gyereke számára valami kedvező következhessen.

Bár – ismerve a delikvens jellemét, pontosabban jellemtelenségét – olyan nagyon csodálkozni nem lehet, én mégsem vagyok képes felhagyni az álmélkodással azon, hogy ez az uborkafára felkapaszkodott pocakos parvenü milyen laza könnyedéggel képes elfeledkezni arról, hogy hogyan és honnan indult, miért és miként tanulhatott ő is, felmenői is.

Hogy milyen laza könnyedséggel esik neki az egészségügynek, miközben az egészségügy haldoklik, az orvosok külföldre mennek, és a Morbus Hungaricus ismét népbetegséggé vált abban az országban, mely egyszer már elfelejthette, hogy milyen is a TBC.
Hát, majd most eszébe juttatják.
Az első dolog, ami ebben a egészben zavar, az a határtalan önbizalom, mellyel utoljára talán Sztálin rendelkezett, de lám, a magyar nem hagyja magát lenyomni, itt van közöttünk az Utolsó Poliészter, vagy mi is, aki mindenhez ért, de nagyon.

Olyan ez a koma, mint aki elméleti továbbképzésre a felcsúti kocsmába jár, ahol a száztíz éves Józsi bácsitól szerzi be a modern ismereteket, melyek kísértetiesen emlékeztetnek a Horthy-rendszer gyakorlatára, nem vonva kétségbe azt, hogy volt akkor is bevált, jó módszer, intézményrendszer, csak azóta eltelt majd száz év…
Úgyhogy, amikor a Vezér a tanoncrendszert favorizálja éppen, meg inasokról delirál, akkor talán fejbeverhetné valaki egy hólapáttal, hátha helyrebillentené az agyát.

Már idáig is roppant kártékony volt a közismereti tantárgyak óraszámának csökkentése, merénylet a fiatalok ellen.
Egy olyan világban, melyben a megszerzett tudás nem tudja kiszolgálni haláláig az embert, elvenni a fiataltól az általános műveltség megszerzésének lehetőségét, maga a felelőtlenség netovábbja attól, aki végsősoron némi felelősséggel tartozna a jövőért.
Nem mondom azt, hogy a mai szakképzési rendszer tökéletes, de annál biztosan jobb, mint a tervezett struktúra, melyben a vegyes felkészültségű mesterek – mestervizsga kötelező lesz? – és segédek ingyenmunkaerőként hajkurásszák a tanoncokat, mint anno Horthy rendszerében, vagy a szocializmus korai periódusában.
Talán még a minisztériumot is visszakeresztelik MÜM-re, hogy a régi szép megnevezéseket lehessen használni pl. MÜM 288. számú Iparitanuló Intézet, de azért lesz fejlődés is a rendszerben.

A szakközépiskolák is ide fognak tartozni ugyanis, és ezzel a kis mondatocskával hipp-hopp, máris kizárnak kétszázezer fiatalt a felsőfokú oktatásból.
Egyetemre állítólag csak azok mehetnek majd, akik gimnáziumot végeznek, a fenének kell ennek az országnak az a sok okoskodó macskajancsi!
Közülük sem mehetnek államilag finanszírozott szakokra azok, akik mondjuk, jogászok akarnak lenni, mert az állam szerint aki jogász akar lenni, az fizesse meg az árát.
Rendben, az várható volt, hogy az uralkodó osztályok visszaveszik a büdös prolitól meg a tetves paraszttól a művelődés monopóliumát, de attól azért sugárban hány az ember, hogy ezt a szép akciót egy, a faluszéli "kétszobás kis vályogházból" indult, magát demokratának képzelő ember hajtja végre.
Gyanítom, a két szobából az egyiket szobának, a másikat meg konyhának hívták...

Úgyhogy, kedves szülő, aki úgy gondoltad, hogy utódaid majd felkapaszkodnak a társadalmi ranglétrán, törődj bele, hogy ez nemigen fog menni, ha te a vasat vered, a fiad is azt fogja verni, soha nem lesz belőle nadrágos ember ebben az országban.

Az egészségügyben is meghirdették, hogy több pénzt kapnak a háziorvosok, mert megnő a feladatuk.
Lefordítanám neked magyarra: korlátozni fogják az igénybevehető szakorvosi ellátást, a kórházi ellátást, a műszeres vizsgálatok számát, ellenben doktorbácsinak adnak pénzt spatulára, nyújtsd ki a nyelved bakker, majd a ő megmondja, mi bajod: ha fehér, akkor diétázz, ha sárga, akkor eltilt a kávétól és a cigitől, ha meg barna, akkor megkérdezi, hogy mi újság a Fideszben, nagyméltóságú uram?

Most, hogy a társadalom nagy álmélkodására kiderült, hogy az ország vezetői közül némelyek korruptak, talán lehetne az ügyészséget is megreformálni, mert nehéz lesz megbirkózni a feladatokkal, ha kiderül, hogy nemcsak némelyek korruptak, hanem ez a bagázs egytől-egyig, hiszen ők maguk a maffia.
A keleti nyitás jut eszembe – Kínában ezek már mind-mind lógnának, a Vezérrel az élen.
De hát mi a dekadens nyugathoz tartozunk, ne ápolgassunk hiú reményeket…

:O)))