Hétvégén ismét szövegelni fogok, készülök rendesen. Miután megírták beszédemet, nekem már csak össze kell fésülnöm. A gerinc változatlan, egy a tábor egy a zászló. Tovább álmodozom. A nemzeti együttműködés rendszeréről, és mindenről, amit nemzetinek neveztettem el. Még az ünnep is nemzeti, ami jön.  Állami díszünnepségen szólok népemhez március 15-én, délelőtt tizenegykor. Intézkedtem, hogy sokan legyenek ott, lássa csak ország világ, hogy mennyien kíváncsiak rám.

A szokásos panelek mellett azért szót ejtek majd a bukott baloldal brókerbotrányairól, megemlítem Tapolcát, mint a rezsicsökkentés létének zálogát, és persze szólok a vizes világbajnokságról is, meg a déli nyitásról. Nem említem viszont azt, hogy a várba készülök elnöknek, az ügynökaktákról sem beszélek, nem mondom el, hogy voltam-e társadalmi kapcsolat, vagy sem, meg arról sem szólok majd, hogy egyre fogynak támogatóink.

De felrázom a velünk tartókat majd rendesen, hogy kövessenek a harcban a volt fülkeforradalmárok, a cöffös elbizonytalanodottakkal együtt.

Sikereink immár világraszólók és a nagy durranás még csak ezután fog bekövetkezni. Nemzeti büszkeségünk, függetlenségünk és rajongásunk nem ismer határokat. Csak semmi internacionalizmus, semmi liberális gyengeség. Mások magánéleti gondjai hidegen hagynak bennünket, együttérzésünk is mind a magunké. Csak dicsérjenek továbbra is bennünket, ismerjenek el, fokozzák csak az irántunk való tiszteletet, harsonák kürtöljék szerte szét a világ minden tája felé, hogy a felcsúti dicső Magyarország immáron megszületett! De résen kell lennünk továbbra is, nem ülhetünk babérjainkon.

Ezért aztán kedves barátaim ismét hadrendbe kell állítani csapatainkat, meg kell vívnunk újabb szabadságharcainkat, hogy megtarthassuk mindazt, amink van, bárhogyan is jutottunk hozzá. Új tettek és új küzdelmek várnak ránk, mert jól látható, hogy bármi megtörténhet velünk. Szervezkednek ellenünk, fenekednek ránk odakint és idebent egyaránt. De amíg én vagyok itt az első ember, addig barátaim megküzdünk velük és ígérem, hogy győzelemre viszlek benneteket!

Mert én vagyok én, egyes szám, első személy. A fenség is én vagyok és rajtam kívül legfeljebb még Putyin. Oxfordban edzett tehetségem a történelem főutcájára küldött gyalogolni, ahol most is és a jövőben is rendületlenül menetelek. A bábukat én mozgatom, drótjaim erősek, elszakíthatatlanok. Nemzetem jóságos türannosza vagyok. Kedvenc virágom mi más is lehetne, mint a nárcisz, amely nyugaton egocentrizmust, önzést, hiúságot jelent, míg keleten a gazdagság és a szerencse szimbóluma. Én otthon érzem magam mindkettőben.  

Ezért hát ünnepeljetek engem is hétvégén. A körítést már megadtam. Több száz településen egyszerre fogják majd szavalni a Nemzeti Dalt. Vasárnap délelőtt pedig a múzeumkertben, toborzottak ezrei csápolnak majd nekem, kivéve azokat, akik ki tudja miért, visszautasítottak!