Idáig hallatszott az Unió megkönnyebbült sóhaja, Barroso elégedetten hátravetette magát a fotelben.
Navégre – a nagyobb problémán túl vagyunk, ezzel az ukrán izével meg majdcsak megbirkózunk valahogy, hiszen az Erő az új, húsznokiásdobozos hátizsákjával velünk van!

Az Európai Parlament magyar képviselőinek megválasztására az ismert magyar választási szisztéma szerint kerül sor.
A mandátumokért csatába induló felek túlnyomó többsége fel sem tesz bizonyos kérdéseket, nem, hogy választ adna rájuk.
A képviselőket vallások hívei fogják megválasztani annak tükrében, hogy szeretett pártjuk a homousion, avagy a homoiusion elvei mentén politizál.

De igazuk is van, mindek egy szép tradíciót felborítani, hiszen volt már itt rendszerváltás is úgy, hogy a szénbányásztól a kutya sem kérdezte meg, hogy akar-e munkanélküli pária lenni, egy senki, egy leírt nulla, akit majd az asszony cipelhet a hátán a temetőbe, hogy a fiával együtt kaparja el a temető árkába, melyet mostanság szociális parcellának hívnak.

Nem is kell azt a választót azzal abajgatni, hogy milyen Európát szeretne - ha a véleményét kérjük, akkor az szóljon arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hogy tűrjük-e, hogy elnyomóink (Unió, pirézek, tuggyukkik) a tőke igájába kényszerítsék a büszke magyar felemelt fejét?
Ezek – tudjuk - álkérdések, hiszen magyarember mind a mai napig nem ismerte fel, hogy ha az Unió elfelejtené folyósítani a támogatásokat, akkor az ország éhendöglene.
Persze ez nem érdekes, mert egy virtigli magyar hulla sokkal többet ér, mint két tucat sajt, béka, káposztaevő, libamájzabáló, puliszkafaló és knédlin nyámmogó élő szerencsétlen, aki – legnagyobb bánatára - nem magyarnak született – és akkor még a maceszfalókról és a bodagevőkről szó sem esett.

 

Egyedül Gyurcsány lóg ki a sorból, aki a Demokratikus Koalíció kampánynyitó rendezvényén egyértelműen megfogalmazta: „Akkor lehet a világunk sikeresebb, ha nem félünk kimondani, hogy történelmi távlatokban Európai Egyesült Államokat szeretnénk!” 
Hozzátette: azt szeretné, ha az új és erős Európai Egyesült Államok vigyázna minden polgárára, biztosítaná számukra a szabad gondolkodást, a műveltség és tudás megszerzésének lehetőségét, tiltaná, hogy bármely állami hatalom belebeszéljen abba, hogyan gondolkodjunk, tiltaná, hogy az állam átlépje a világnézeti semlegesség határát, tiltaná a kötelező hit- és erkölcsoktatást.
Gyurcsány már megint unortodox volt, hogy Kuszaszem szép nyelvújító szavával éljek, hiszen világosan beszélt - ettől más politikusok esetében nemigen kell tartanunk.
Talán ebben rejlik Gyurcsány titka: őszintén és világosan beszél, ez pedig százas IQ felett rokonszenvet ébreszt.

Ha Európáról beszélünk, akkor ez a fő kérdés, nem pedig a nemzet elnyomása, melyet az Unió ravasz módon sokezer milliárdos támogatással kíván elérni, jóllehet évek óta tapasztalhatja, hogy ezzel csak azokat hizlalja, akik teljesítmény nélkül szeretnek szopni bármit, amiből pénz csurog.
Ha Európa marad olyan, amilyen ma, akkor Günther, Alain és a többiek egy ponton túl meg fogják unni, hogy adójukat mindenféle barbár törzsfőnökök magánkincstárába zúdítsák. 
Na, ez lesz az a pont, mely elhozza majd az igazság pillanatát a boldogtalan magyar középosztály számára is, amikor majd leereszkednek a vám és egyéb sorompók, amikor a teljességgel hibás önértékeléssel rendelkező kispolgár meredten szemléli lyukas zoknijából kikandikáló lábujját és könnybelábadt szemmel értetlenkedik, hogy hogyan is juthatott ide, pedig ő mindent megtett.

Meg hát.
Talán ez volt a baj, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy azokat támogatta, akik szerették volna gyengíteni az Uniót, hiszen jobb a huszonnyolc kiskirály egyikének lenni, mint az egységes Európai Egyesült Államokban egy régió korlátozott hatalmú vezetőjének, mely régió a tetejében nem is a megszokott vármegyerendszert jelenti, hanem határokon átnyúló gazdasági-kulturális egységet.
Megszűnnének a megszokott játékok, területek és közösségek feldarabolása politikai érdekek szerint, idióták felhasználása politikai célokra, megszűnnének a súlytalan intézmények, Európa egyenrangú partnere lehetne bármely nagyhatalomnak.

Kissinger poénkodott hajdan: Milyen telefonszámot hívjak, ha az Európai Unióval akarok beszélni? 
Ez ma is fogós, ravasz kérdés, és ameddig erre nincs válasz, addig tág tere van a nemzeti érzésekkel való simliskedésnek, az avas nacionalizmusnak, a bornírt ostobaságnak.

Hogy mit képviselnek majd Magyarország küldöttei az Európai Parlamentben, egy cseppet sem közömbös kérdés.
De azzá próbálják tenni azok, akiknek ez az érdeke, mert előre borítékolni merem, hogy az állam nem azt teszi majd, ami a dolga lenne, hanem beáll kampányolni a kormánypárt és fiókintézménye nacionalistái mellé.
Ahelyett, hogy tisztán és világosan kifejtené, hogy melyik álláspont mit jelent, mivel járna győzelme, milyen hatása lenne az államra és az állampolgárok hétköznapi életére.

El kellene kezdeni végre megtanítani gondolkodni a magyart: mi múlik a döntéseden?
Ha lekapcsolod a világítást sötét lesz, ha nyitva hagyod, akkor világos.
Ha sötét lesz, nem tudsz olvasni, tanulni - buta és tájékozatlan maradsz, ha a világítást választod, akkor ugyan meglátod a pókhálót a sarokban, a koszt a padlón, de tudsz olvasni, írni - szóval okosodsz.
Válassz hát!

Ma ez még nem így működik, ma még azt hiszi a magyar, hogy neki olyan éles szeme van, hogy a sötétben is lát.
Még egyszer-kétszer neki kell mennie a szekrény sarkának, hogy rájöjjön, hogy a turul nem bagoly, ő meg nem elefánt, csak kisegér.
Persze erre nem holnap kerül sor, úgyhogy türelem – de azért jól nézzük meg, kinek adjuk voksunkat az Európai Parlament képviselőinek választásán!