Megéltünk ilyesmit, mikor az egészségügyet szerettük volna rendbetenni, de a nép leszavazta a háromszáz forintos teherátvállalást, merthogy az lett volna az első lépése az egészségügy reformjának.

Hát se lépés nem lett, sem reform, a nép arra szavazott, hogy maradjon minden a régiben, és az eredmény láttán roppant elégedett volt.

Ma ugyanazok, akik ellene szavaztak a szükséges reformoknak, bőszen fényképezgetik a nagy tányéron a kis macisajtot, ami a reggelit jelképezi, a vedlett kórházakat, a lepusztult műszerparkot, majd a többiekkel együtt szörnyülködnek azokon az állapotokon, melyet maguk idéztek elő.

Akkor azt mondták, hogy Gyurcsány reformdühe indokolatlan, ma meg azon sopánkodnak, hogy hova jutott ez az egészségügy.

A görögöknél ugyanez a mentalitás, megy a mutyi, az ügyeskedés orrba-szájba, adót nem szeretnének fizetni a hiteleket meg el kell engedni, mondják, különben az Unió nagy bajba kerül.

Szerintem meg ők kerülnek nagy bajba.

Janusz Varufakisz, minden idők legbunkóbb pénzügyminisztere, akihez képest a mi Matolcsynk egy matyóhímzés, arról beszélt, hogy öt év hazudozásnak mondtak nemet a görögök a népszavazáson.

Szerinte a hitelezők a tárgyalásokon az első pillanattól megpróbálták megalázni a görögöket, és elérni a bankok bezárását. Mennyire ismerős az ilyen érvelés: ha valami nem tetszik, és az Unió ezt kifejezésre juttatja, akkor az megalázás, ha követeli a felvett és eltapsolt hitelek visszafizetését, akkor megtiporja a görög büszkeséget, ellenben engedjék el a tartozásaikat és ne szóljanak bele, hogy mit, hogyan csinálnak, mert ők mindent ugyanúgy szeretnének csinálni, mint eddig, megmondta a nép is.

Görögország elorbánosodott, nagyjából úgy néz ki a helyzet, hogy - hacsak nincs isteni szerencséje - akkor koldusbotra jut.

Nem is nagyon értem, hogyan képzeli valaki elvárni a német és francia, dán és holland adófizetőktől, hogy agyagilag támogassák azokat, akik élősködnek rajtuk.

Szerintem Merkelnek ezt egyre nehezebb megmagyarázni saját választóinak, a német népnek, és egyre közelebb kerül az a perc, mikor egy sajnálkozó mosollyal elengedik Görögország kezét, jöhet az államcsőd, meg a drachma, meg a nyomor, meg a munkanélküliség.

Sajnálatos.

A legsajnálatosabb viszont az, hogy az Unió jelenlegi állapotában képtelen érvényre juttatni akaratát, és ez így is marad mindaddig, míg az államok ragaszkodnak pénzügyeik saját kézben tartásához.

Nem lenne ez baj, ha eközben nem tartanák a markukat az Unió orra elé, aztán ha beletesznek kis pénzt, azt hülyeségekre - stadionokra, kerítésekre, olimpiára - költik.

De nem tanulnak - és mi sem tanulunk - semmiből, soha.

Büszkélkedünk a GDP növekedésével, miközben valamennyi beruházás uniós forrásokból valósul meg, és ezeknek csak elenyésző része termelő vagy munkahelyteremtő beruházás.

A migrációs nyomás pedig tovább fog növekedni, Görögországból már megindultak Nyugat-Európa felé azok a bevándorlók, akik ezidáig Görögországban szerették volna megkeresni a libacombravalót a piláfba, és nemsokára elindulnak majd a görög munkanélküliek, vagy alulfizetett szakemberek is.

Csodák nincsenek, a pénzügyeket nem lehet kívánsághangversenyen eldönteni.

A szerződéseket be kell tartani, az adósságokat vissza kell fizetni - ha rossz szerződést kötöttünk, vagy erőnkön felül vettünk fel hitelt, akkor is.

Ezt sajnos nálunk sem érti mindenki.

A görög bankokból holnapra-holnaputánra elfogy az euró, akkor a görögök majd szép lassan okosodnak.

Nálunk erre nincs esély, itt még ma is mindenki azt hiszi, hogy hitelkárosultjaink nem hibáztak, fizessen az állam, aki te meg én vagyunk.

Ők rossz szerződést kötöttek, de ismerték a feltételeket, aztán elköltötték a hitelt, te meg fizesd most vissza helyettük.

Istenem, de görögök tudunk mi is lenni...

:O)))