Az embernek már csak egy bánatos legyintésre futja.

Már nem is háborog, nem méltatlankodik, már egy lassan legördülő könnycseppet sem mázol szét elgyötört arcán.
Valahogy úgy van vele, mint a férj, akinek a szeme előtt erőszakolja meg a feleségét Ali baba rablóbandájának teljes személyi állománya.
Az első három – négy rablónál még vadul próbálja kitépni magát a kötelek szorításából, de a negyvenedik rabló ügyködését már kissé beletörődve, enyhe enerváltsággal nézi, miközben megállapítja, hogy a harminchatos csípő-technikája jobb volt…

De azért engedtessék meg nekem egy pillanat gyengeség: azért ez a Simon-ügy – bevallom - most megviselt.
Olyan volt, mint amikor megy az ember a sötét utcán, minden sarok mögött gyanús, rosszküllemű emberek figyelnek, kezükben villog a kés, egy másik lazán lengeti a baseballütőt, rémületes.
Majd egyszercsak feltűnik veled szemben maga a patyolat ruhába öltözött Tisztesség, és mikor melléd ér, előkapja a hólapátot, melyről neked tudomásod sem volt, és úgy pofánver vele, hogy egy hétig azt hiszed, hogy harangoznak a fejedben.
Mit mondjak, az ember úgy érzi magát, mint Jóska bácsi a műrepülésen, mikor egy fordulónál hirtelen a gatyájából nyakába zúdul összes materializálódott félelme…

Azt hiszem, hogy az MSZP elnökhelyettese azzal, hogy még csak meg sem próbál harcolni, tulajdonképpen beismerte azt, hogy külföldi bankszámláján a negyedmilliárd forint forrása nem legális, és ezzel alá is írta a saját halálos ítéletét.
Merthogy most lemondott, meg visszalépett, meg felfüggesztette a tagságát abban a pártban, melynek formálisan második embere volt, ezzel nem fogja megúszni.
Ha volt politikai ellenfelei következő lépéseit kalkulálni akarja, akkor legjobb, ha megnéz egy-két rövidfilmet az Animal Planeten a hiénafalka működéséről, abból megtudhatja, hogy nincs kegyelem.
Addig fogják űzni, mígcsak az utolsó csontját is össze nem roppantották, majd csak aztán hevernek el valamelyik bokor alatt.

Idén lesz ötven éves, Magyarország egyik igen befolyásos politikusa volt, gondolom, nem voltak filléres problémái.
Talán annak a képviselőnek van igaza, aki azt mondta, hogy „a pitiánerség csúcsa, ha igaz”, hogy Simon Gábor osztrák számlán próbálta eltitkolni vagyonát, - „tudhatta volna, hogy csak idő kérdése, mikor bukik le”.  
Hogy aztán milyen pénz landolt osztrák számlán – ki tudja?
Lehet, még legalizálni is lehet majd, hiszen lehet az jutalék, tanácsadói díj, lehet bármi – még akár cégeladás is, hiszen egy cég értéke éppen annyi, amennyit a vevő adni hajlandó érte, de ez Simonon nem fog segíteni, ő ezzel politikai hullává vált, akivel senki nem fog szolidaritást vállalni.

Meggyőződésem, Simon alapvetően tisztességes ember, aki látta, mi folyik a politika legfelsőbb köreiben, és úgy gondolta egy adódó alkalommal, hogy ő is kicsippenthet egy mazsolát a kalácsból.
De tisztességes ember ne álljon bűnözőnek, mert az nem az ő világa – a liba is hülyén nézne ki, ha rókának állna, esetleg ott állna a csőrében egy döglött kolleganővel, oszt nem tudna mit kezdeni vele.
Nem szólva arról, hogy aki anyagi disznóságokba keveredik, az legyen nőtlen.
Fatornyos kis falunkban is az egyik vállalkozó komoly rendet vágott a nők között, majd – ahogy ez már lenni szokott – azt egyikbe belehabarodott és válni akart.
Aztán kis idő múltán farokfelcsapva vágtatott vissza a házasság csendes révébe, állítólag meglehetősen rövid egyeztető megbeszélés után, azóta is boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ha Simon azt hitte, hogy a pénz majd megoldja a problémáját, akkor talán jobb is, hogy megvált a pozíciójától, mert akkor nem ismeri az embereket, de a nőket semmiképpen.
A szocialista politikus elvált, újranősült, született kisbaba is, eltelt egy-két év, és egy bamba férfi ilyenkor már nyugodt.
Helytelen, mert a nő máshogy van bekötve – amit Bronson előad a Bosszúvágy című filmben, az babazsúr ahhoz képest, amit egy nő produkálni képes.
Az akciót kiválthatja egy rossz mondat, egy meggondolatlan beszólás, az anyagi kérdések nem megfelelő kezelése, egy kisbaba, egy magányos éjszaka - szinte mindegy is, hogy mi – a nő lelke – tisztelet a kivételnek – akkor nyugszik meg, ha volt partnere kisemmizve, hajléktalanként zokog csizmáját átkarolva a téli utcán – na, akkor még belerúg egy jó nagyot, aztán akkor – talán – békén hagyja.
De addig zsarolja gyerekkel, múlttal, jövővel, mindennel, ami a keze ügyébe esik, vagy ami nem esik keze ügyébe.
Állítólag volt felesége küldte rá a jobboldali sajtót – ha valamiért bosszút akart állni, hát parádésan sikerült.

Szóval Simon megszívta, mint a torkosborz, arról lehet mától felismerni, hogy a homloka is behorpadt, és sokat kell majd költenie sztárügyvédekre, ha nem akar könyvtáros lenni a tököli rabkórházban.
Mi meg most itt állunk, mint seggberúgott Kőműves Kelemenek, - mit nagy keservesen felépítettünk estére, leomlott reggelre, kezdhetjük nagyjából újra az egészet.
Hát így állunk, de nincs mit tenni, Simonnak világgá kell menni, egymásközt szólva megérdemli, nem elég tisztességesnek látszani, annak is kell lenni, hogy bizonyítsuk, Kósáné Kovács Magda örökbecsűje minkét végéről megállja a helyét. 
Hajdan erre a helyzetre mondtuk, hogy aki hülye, haljon meg.
Most azon kellene dolgozni, hogy a választó még mindig ezt találja a kisebb bűnnek, mint Orbánék strómanokon keresztül összekuporgatott milliárdjait, de ehhez persze sokkal, nagyon sokkal jobb kommunikációra lenne szükség.
Meg egy-két emberre, aki ért ehhez a műfajhoz…
Csak az a baj, hogy fogy az idő.
Persze, míg élünk – remélünk.
Majd elgondolkodom lassan, hogy miben is?

:O)))