Néha megengedheti magának az ember, hogy öniróniával fűszerezve közölje gondolatait. Dehogy is hiszem, hogy különb lennék én bárkinél, aki néha elfeledkezve magáról rasszista kijelentéseket tesz bárkiről és bármiről. Mint a miskolci Pásztor, egykori rendőr, manapság városi polgármester jelölt. Ettől ő még nem rasszista. A rasszizmus olyan távol áll tőle, mint mondjuk László Vincze Polgáritól az, hogy szándékosan kárt okozzon a DK-nak azzal, hogy 85 napja közli, hogy ez a demokratikus párt mióta támogatja a rasszista kijelentéseiről híres volt rendőrkapitányt. Mert, hogy ki rasszista s ki nem, azt nem oly könnyű ám eldönteni, még abban az esetben sem, ha mondjuk Bayer Zsoltot hasonlítaná össze valaki Pásztorral. Nálam a válasz egyértelmű. Most mégis úgy tűnik, hogy az ellenzéki oldalon is Pásztort ekézik inkább Bayer helyett.
Nos, azt eldönteni, hogy a szervezett tüntetésnek van-e nagyobb jelentősége, vagy a spontánnak, csak akkor lehet, ha már létrejött mindkettő. A spontán a nyerő szerintem, a nem előre bejelentett, a nem szervezetten, rendőri engedélyezésekkel körbe bástyázottal szemben.
Elfogadom és osztom is azt a nézetet, hogy csak törvényesen! Erőszakmentes, forgalmat nem akadályozó, a vonatkozó törvényeknek, előírásoknak megfelelő, másokban riadalmat, megbotránkozást nem keltő tüntetések híve vagyok magam is. Kivéve egyet. Ha már annyira tele van a hócipője mindenkinek azzal, ami vele történik. Ha már több a soknál, kicsordult az utolsó csepp is a pohárban, ami elviselhető lenne anélkül, hogy az ember fia ne feledkezzen el magáról. És akkor sem millás fellendülések, sem szeptember 6-ra meghirdetett ellenállás napja, sem parlament előtti sátoros magamutogatások, sem elszigetelt kunigundás ki ha én nem légyottok, sem egyéni éhenhalások nem pótolhatják a spontán fölkelést a mai rendszerrel szemben. Legfőképpen akkor nem, ha ezek bármely oknál fogva nem is hitelesek.
A kormány óvatosan reagál minden ellenzéki, vagy annak tűnő megmozdulásra. Nem szeretne csúful járni az október 12-i önkormányzati választásokon. Ezért így is kommunikál és így is tesz a gyakorlatban. Inkább kivár, semmint látványosan cselekszik. Holnap a nagyköveti értekezleten Orbán majd visszafogott is lesz, meg támadó is egyben. Megerősíti majd a régi harcostárs házelnök vészjósló nemzetfogyási szavait éppúgy, mint hitet tesz a békés, nyugodt, de erős állami szerepvállalás mellett. Jól tudja, hogy a közvélemény tudati zsibbadtsága kitart a választásokig. Egy-egy réteg megkapta bérfejlesztését, a devizahitelesek ígéretföldjére terelése megtörtént, az államadósság orbitális szintű növekedése pedig nem érdekli annyira az embereket, mint a rezsicsökkentés. Még akkor sem, ha a hintába ültetés kormány melletti szédülése akadályozza őket abban, hogy lássák, az egyszer-egyszeri havi megtakarítás mellett égbekiáltó számukra az élelmiszerek, gyógyszerek és egyéb napi létfenntartási kiadások emelkedése nap, mint nap. Lássuk be, a tömegek el vannak inkább a TV2 andalító sorozataival, semmint, hogy saját nyomorukkal felizgassák magukat.
Nincs már sok idő. A kampány elkezdődött. Kitelepülések, kitelepülések hátán, sovány tiltakozó tüntetések itt és amott. De felszólító, felébresztő nyilatkozatok, felhívások, a helyi problémákra való összpontosítások, a helyi erők mozgósítására való törekvések mintha ügyefogyott próbálkozások lennének csupán. Pedig a szegénység, a nincstelenség árnya oly mértékben vetül ma az ország egy-egy helyi területére, hogy október 12-re ezt a tényt, ezt a helyzetet kellene figyelembe venni minden ellenzéki erőnek. A keresőképes, választásra jogosult hazai lakosság fele szegénységtől szenved! Ha nem ezt teszik, ha nem erre építik fel a kampányt, akkor tálcán kínálják ismét a beképzelt jobboldali populizátoroknak újabb esztendőkre a hatalmukkal való visszaélést! A spontán tüntetéseket nem kellene egyik oldalnak sem megvárnia!
