Ez a beszéd - túl azon, hogy fasiszta alapvetés -, semmi másról nem szól, mint hogy Orbán érzi, hogy fogy a levegő. Elvileg minden a helyén. Pártkatonák az alkotmánybíróságon, a számvevőszéken, az ügyészségen, a médiahatóságban, a "közszolgálati" médiumokban, a megyei hivatalokban, városokban, falvakban, megbízható ügynökök a Belügyben, haverok jó pénzért mindenhol.

És mégis... Áprilisra a Fidesz a négy évvel korábbi szavazóinak negyedét már elvesztette. Most éppen kétmilliós, de több már sohasem lesz. A ma még csendes elégedetlenek tábora ellenben egyre nő. Megalázott pedagógusok, rokkantak, kiseprűzött trafikosok, megfélemlített köszolgák, már reménytelen szegények és lecsúszó középosztálybeliek, elmenekült fiatalok várják, hogy a pillanat eljöjjön. Még nincs itt, de eljön.

A tusványosi beszéd éppen arról szólt, hogy mi lesz, ha egyszer ezeknek az embereknek elegük lesz a sok lopásból és gyalázatból. Orbán fél az elszámoltatástól, ezért sorolja, hogy a világban furcsa dolgok történnek. Fél, hogy egyszer vagy száműzik, mint Rákosit, vagy magától kell menekülnie. Mert egyszer átnézhetik az összes számlát, a mutyikat, a strómanok történeteit. És akkor az is kiderül, aminek nem kellene, és azok, akik ma hűséges kiszolgálóknak látszanak, ha fordul a világ, hirtelen elszaladnak, vagy azt mondják, nem tudták, mi az igazság.

Azt mondta Orbán, bármi megtörténhet. Még az is, amit leírtam.