A Jókai utcai pártszékház létrehozása a szocialisták megújulási törekvéseinek jegyében Gyurcsány Ferenc nevéhez kötődik.
Már amikor az ötlettel előállt, akkor sem kaptam röhögőgörcsöt, sőt, úgy éreztem, hogy baloldali elkötelezettségem onnan kapott egy sallert, ahonnan nem vártam volna.
Két dolognak tulajdonítottam az új székház iránti igényt, az egyik az volt, hogy Gyurcsány feltehetőleg nem olvasta Parkinson székházakra vonatkozó törvényét, mely szerint a tökéletes tervrajzú épületig csupán az összeomlás szélén álló intézmények jutnak el.
Nem kétséges, a Köztársaság téri hajdani pártközpont messze nem volt tökéletes alaprajzú, ráfért volna egy kis renoválás is, de használhatónak azért használható volt.
Jómagam Medgyessy megválasztásának napján jártam ott utoljára, és el kell, hogy mondjam, választási győzelmet ünnepelni remek hely volt.
Egy fikarcnyi negatívumát nem éreztem annak, hogy kissé ütött-kopott volt az épület, sehol semmi korszerű króm, üvegfal, mozgólépcső, helikopter-leszálló, hanem csak egy épület, mely a baloldalhoz ezer szállal kötődött, merthogy ez volt a Köztársaság téri Pártház.
És ez volt a másik ok.
Mikor beléptél a főbejáraton, mindjárt a szemedbe ötlött a márványtábla azoknak a hősi halottaknak a neveivel, akiket 56 csőcseléke vadállati kegyetlenséggel gyilkolt meg, húzott végig drótkötéllel a téren, akit lábánál fogva akasztott fel, majd kitépte a szívét.
Voltak, akiket nem öltek meg, de a tudatunkban minden halott mögött ott álltak ők, a túlélők is.
Oda képzeltük az emléktáblára az alkalmazottat, akit nő létére a bátrak ott rugdaltak, pedig csak egyszerű gépírónő volt, dolgozhatott volna éppen akár a Belvárosi Vendéglátó Vállalatnál is, a borbélyt, meg a kiskatonát, aki óriási szerencsével túlélte a géppisztoly-sorozatot.
Ott volt Mező Imre neve is, aki Kádár barátja volt, és akinek sorsa miatt – többek között - Kádár az lett, aki, amit ő úgy fogalmazott meg, hogy „voltam, ahol lennem kellett, tettem, amit tennem kellett.”
Történelmi levegője volt annak az épületnek, jellemző a korra is, merthogy ez a Budapesti Pártbizottság székháza volt, a rendszerváltás után tette meg központjává a Szocialista Párt, vállalva ezzel a gesztussal a politikai örökség egy részét, magát a baloldaliságot, melyet ma olyan vadul keres mindenki, mert menet közben valahogy eltűnt.
Érteni vélem én Gyurcsányt, ő egy korszerű, áramvonalas párttá akarta formálni a szocialisták pártját, és miután saját legnagyobb erénye és hibája is egyúttal az érzelemvezérelt gondolkodás, így az átalakítást is – ha már a gyakorlati lépéseket nem volt képes átverni a döntéshozókon, hát legalább szimbolikus tettekkel akart lépni egyet a megoldás felé.
Az MSZMP a múlt, dobjuk hát ki, és bizonyítsuk be, hogy az MSZP már egy másmilyen párt, melynek s legfeljebb szavakban van köze a múlthoz, és azok a szavak is inkább az elhatárolódást szolgálják, mint a történelmi folyamatosság fenntartását.
Ehhez a szemlélethez a vértehetségtelen politikus Nagy Imre a megfelelő történelmi személyiség, nem Kádár, és a párt székháza ehhez útban van, hiszen előtte ott volt a halomra lőtt kiskatonák szobra, a vérfürdő és a csőcselék emléke, a Tuskólábú és a cábár kurvák hada.
Némelyikük finnyás orrát sértheti a Köztársaság térnek még a neve is, ott, a parlamenti padban.
Pedig múlt nélkül nincs jövő, baloldali politikát nem lehet baloldali hagyományok, eszmék és idolok nélkül csinálni, mert a nemzedékek egymásra építkeznek, alap nélkül meg csak légvárat lehet építeni – akár a Jókai utcába is, adott esetben.
Érdekes, ezt a jobboldal pontosan tudja, csak a mi oldalunk ilyen szerencsétlen ebben a kérdésben, pedig olyan helyzeti előnye van, mely szinte behozhatatlan lenne, hiszen a rendszerváltás előtti harminc év bármelyik történelmi előddel bírja az összevetést, Ferenc Józseftől Horthyn és Szálasin, Rákosin át a mai rablóbandáig.
Mégis, a baloldal ma tetszhalott állapotban van, senki sem mer tisztességesen beszélni a múltról, ami nem is csoda, hiszen Gyurcsány már elnavigálta magát és híveit a baloldalról, csak a hívek még nem tudják, hogy megszűntek baloldalinak lenni.
Ő egy erős szociális érzékkel rendelkező centrumpártot szervezett, mely éppen azért, mert mindenkit képviselni akar, nem fog képviselni senkit.
A szocialisták meg megpróbálnak egy lyukból fújni hideget is meg meleget is, szóban vissza akarnak térni a baloldalai gyökereikhez, de ha lehet, akkor a baloldali elvek nélkül – olyan zsenánt ezzel a sok büdös szegénnyel egy követ fújni, akkor inkább politizáljunk a parlamenti büfében.
Ezzel együtt saját libatolvajaikat is meg szeretnék tartani, mert a pénzt a mai napig tőlük várják, mindegy, mi a forrása.
A Jókai utca a szalagcímek dacára már régen nem a Szocialista Párté, hanem a hajdani pártpénztárnok Puch László érdekkörében van, a szocialistáké a hitel visszafizetésének kötelezettsége.
A párt képviselői elüldögélnek a Parlamentben, Gyurcsány elcseveg a belvárosi liberálisokkal, ha olyanja támad, akkor a nyakunkra szabadítja a világ legkártékonyabb megélhetési liberálisát, Fodor Gábort.
A nagypofájú Szanyi, akiben benne volt egy Marosán lehetősége, Brüsszelben baxxa a rezet, hadd ne cizelláljam legutóbbi idétlenkedéseit, mindenesetre, ha a hülye meggondolatlanság fájna, hát hangosan sikoltozna.
Közben támadt az országban három-négymillió koldusszegény ember, akiknek az érdekeit nem képviseli senki, akiket a jobboldal otthagyott és otthagy az árokszélen, és amikor feléjük tipeg a baloldal, hát elfordítja a fejét és befogja az orrát.
A Jókai utcai székházra meg majd kiírják, hogy KIPSZER, de még lehet belőle KÖZGÉP székház is, majd lepacsizzák egymással a szilárd elvi alapon politizáló Baranya megyei pártelnök, meg a Fidesz veszprémi képviselőjelöltje.
Bejáratott utak vannak, semmit nem kell újra kitalálni, ők legalább becsülik a tradíciókat.
Te meg csóró, szomorkodjál, annyit érsz te, amennyid van.
:O))) 
