Hárman mentek, mint a kabaréban.
Ment ö, a Jenő meg az Ottó, a Tótottó - pontosabban ő, a belügyminiszter és a TEK vezetője, egy MI-2 típusú helikopterrel. 
A típusjelzés azt jelenti, hogy MI-2-en a helikopter vezetőjével repülünk, ti meg ketten tekeritek a propellert.

Persze ez csak merő rosszindulat, hiszen a helikoptert remekül összetartja a kék festék, és ha Isten segít, akkor a választások után úgyis le lesz cserélve egy „Sedulous Magpie” típusra, mely menet közben azonnal lecsap, ha valamilyen csillogó holmit vagy pénzt lát, emellett rendelkezik ellenség-barát felismerő rendszerrel.
Utóbbit féláron tudjuk beszerezni, mert az ellenséget tulajdonképpen nem is kell felismerni, mindenki ellenség, aki mozog, míg a barátok felismerése is egyszerű, hiszen színük alapján oly könnyű kiválogatni a fehér hollókat, a bajsza alapján meg az egyre aggasztóbb állapotba kerülő Kövér Lacit.

Azért mégis méltánytalan dolog, hogy neki, ki oly parádésan tudta elintézni a Gripen-beszerzést, és akinek felcsúti repülőterén a hangárban ott áll a bőrüléses Cessna, mégis ezzel a szutyokkal kell repülnie, de hát miniszterelnöknek lenni áldozatvállalás is, sőt, leginkább csak az.
Ha nem lenne benne ekkora üzlet, csinálná a franc!

A sok idióta balliberális és ideológiailag még fejletlen jobboldali fejében persze felmerült a kérdés, mit is akart megnézni a magyar-ukrán határon a Nagy Stratéga, merthogy – szerintük – ott semmi sem látható, a szándék olyan, mintha valaki meg akarná tekinteni Orbán ép erkölcsi érzékét.
Azért én megfejtettem a titkot: Orbán ellenőrző körúton járt, mint hajdan Al Capone a szeszcsempészeket, úgy most a cigarettacsempészetet ellenőrizte a Család feje.
Alapos ember, aki éjjellátó készülékkel követte nyomon a Tisza medrében zsákkal áthúzott árut, melynek menetrendszerű áramlását egy percre sem zavarta meg Klicskó handabandázása.

Merthogy a Nemzeti Dohányboltok erre az egy célra feleltek meg: piacot teremtettek a csempészcigarettának, mert egyébként a trafik rossz üzlet, a trafikosok már menekülnének, ha lehetne, mert szamurájkardokkal biztatják őket pénzük átadására, a nép meg öt pillanat alatt átállt az új beszerzési forrásra, a többit meg Pintér már rutinosan intézte.
A dohány-business nem idegen a Családtól, hajdan még magától a Nagy Sepsitől tanulták a szakmát - és jól megtanulták - csoda lenne, ha az ellátás akadozna.

Aztán megtekintettek egy kórházat, egy menekült-befogadó állomást, ebből is látszik, hogy a Mi Büszkeségünk képességes ember, vagy mi is.
Pintér belügyér kinyilatkoztatta, hogy ha kell, hát ő tizenötezer embert is le tud fektetni.
Ha felesbe veszem az ivararányt, ezt akkor is nagyképűségnek tartom, pedig hajdan nem volt rossz hírem, és bár toleráns voltam világ életemben, de a magam részére csak a női versenyzőkkel számolnék - node akárcsak hétezerötszáz is, egy ilyen nyizige kis embernek?...
Egyébként meg ötvenhatban az osztrákoknak nem tizenötezer embert kellett lefektetni, hanem vagy százötven-kétszázezret, pedig azért a mienk kicsivel kisebb ország, mint Ukrajna.

Mindenesetre a látogatás gyümölcsöző volt, a Vezér megnyugodott, hiszen a kórházban egy esetleges menekültáradat esetén van akár három traumatológus is, nem szólva a két szülész-nőgyógyászról meg a három reumatológusról.
De hát legyünk azért belátók, most, hogy a jégeső kicseszett vele és megtagadta a leesést, mégiscsak kellett valamilyen tanújelét adni annak, hogy a Nemzet sorsa az ő dolgos két kezében van, ő az, aki megvédi bárki és bármi ellen, aki helytáll földön-vízen-levegőben, aki egyaránt ért a menekültkérdések megoldásához és a történelemhez, esztétikához és etikához, és az orrodat is tisztíccsa.

Már várom egyébként, hogy valamelyik baromarcú most találja alkalmasnak a helyzetet a Kárpátalja visszacsatolást követelni, mert akkor még az is megeshet, hogy a Kijevben egymással harcoló felek kéz a kézben tesznek egy kis kitérőt Beregszász felé, oszt utána nem lesz arrafelé nemzetiségi kérdés soha többé.

Az egészben az a vérfagyasztó, hogy a kis beteg láthatólag egyre komolyabban veszi saját magát, ha az ember elnézegeti, hogy milyen pofákat vág, minimálisan is Néró jut az eszébe.
Persze azt mondja a népi bölcsesség, ha az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá, de ahogy ezt a három gyönyörűséget elnézegettem – a Dilist, a Maffiózót meg a Gladiátort – meg kellett állapítanom, hogy utóbbi tekintetében az Úr nem bánt velük pazarló módon.

Mindenesetre megnyugodhatunk, az ukrán kérdést letudtuk, a vezér meg éppen most nézi Öveges professzor úr régi filmjeit, mert azok között van elrejtve a Nagy Titok: hogyan csináljunk barackmagból atommagot.
Ezzel a választásokig végez, utána – ha neadjisten nyer - már csak azon kell törnie a fejét, hogy hogyan csináljon Magyarországból Argentínát, esetleg Venezuelát.
Nekünk akkor már úgyis mindegy lenne, hiszen a kőbányában, az egyszerre lendülő kalapácsok zajában nem hallik a pacsirtaszó…