|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
| |
|
|
|
Jól kicseszett velünk ez a Bálint.
Itt állunk bánatos pofával, kezünkben virággal és bonbonnal, és heppik vagyunk, mint annak a rendje – végre megint lehet úgy csinálni, mintha, ebben mi, magyarok nagyok vagyunk. Tenyeres-talpas nők képzelik magukat Barbie-babáknak, a giccsparádé felülmúlhatatlan, ömlik a fejünkre az édes nyál vödörszámra, és aki hangot mer adni ellenérzéseinek, arra úgy néznek, mint a gyilkosra. Ennél még a hajdanvolt szocializmus Nemzetközi Nőnapja is tisztességesebb volt, az érdem, melyért a nők a virágot kapták az maga női mivoltuk volt, az ünnep meg tisztelgés a családot összetartó, rengeteget dolgozó kedves és szép nők és lányok előtt - egy csokor hóvirággal, melyet éppúgy kilopott a rendszerváltási túlbuzgalom az életünkből, mint a nyugalmat, vagy a biztonságot. Mondjuk az is csinált ünnep volt, de legalább lehetett vele azonosulni, hiszen csak a hülye nem látja azt, hogy mi teher nehezedik egy asszonyra, aki állandó huszonnégy órás szolgálatot lát el a maga kis paradicsomában, vagy poklában.
A hóvirág a tavasz első hírnöke volt, nem kellett hozzá semmiféle szervezett ünnep. Pesten az aluljárókban árulták, és minden évben, mikor az elsőt megláttam, hát vettem belőle a a volt menyasszonyomnak, és őszinte szeretettel adtam át neki, lett légyen közöttünk aktuálisan bármilyen is a viszony. A hóvirág egyébként is praktikus virág volt, becsavarták kis selyempapírba és zsebre lehetett tenni, megkímélve ezzel a férfiakat a virágcsokor-cipelés kellemetlen feladatától, - jelzem, az ibolya is ugyanilyen ügyes és olcsó kis virág volt, a legsmucigabb férfi sem sajnálta rá a pénzt. A hóvirágot ugyanaz a virágárus-lobbi tépte ki a kezünkből, amelyik a Valentin-napot úgy akasztotta a nyakunkba, mint ahogy a gonosz törpe a púposról leszedett púpot a gyanútlan sétáló hátára vágta : Van púpod? Nincs? Na, mostmár van…  A hóvirág hagymás növény, ha leszedik a virágát, attól a növénynek sok baja még nem lesz, emellett akár termeszthető is, éppen, mint a tulipán, de nálunk valószínűleg másként viselkedik, hiszen a potenciális hóvirág-árusokat kerékbetöréssel fenyegetik, természetesen környezetvédelmi indokokkal támasztva alá a tiltást. Ezzel és a hasonló intézkedésekkel aztán sikeresen el is érik, hogy a magyar társadalom a zöldeket idióta seggfejeknek, állandóan túlhabzó majmoknak tartsa, hiszen a hóvirágárus vagy száz éven át üde kis tavaszi színfolt volt a pesti utcán, mégsem pusztult ki a virág, pedig egy évszázad hosszú idő ám... A virágárusok általában nem a nagy virágkereskedő-cégek alkalmazottai voltak, hanem azok a többnyire cigány lányok-asszonyok, akik az erdőkben, patakparton vadon termő kis virágokat leszedték, összekötözték kis csokrokba és filléres haszonnal eladták. Dolgoztak vele, nem lopták, mégis sajnálta tőlük valaki azt a pici kis hasznot, melynek többszörösét költötte orchideára, vagy valamiféle divatos zöldségre az, aki betiltotta az árusítását, nagy szemforgatások közepette. A magyar mindig szerette mások seggét nyalni, és ha véletlen kis szünetet kellett tartania két segg között, akkor olyan tanácstalanul nézegetett maga köré, mint liba a műfüves futballpályán. A rendszerváltás során először a Nemzetközi Nőnapot akarták kiváltani a Gyümölcsoltó Boldogasszonnyal, de a nép nem volt erre vevő, mert bár minden felmérésen buzgón hangoztatja hívő mivoltát, hétköznapjaiban annyit sem foglalkozik a vallással, mint az előző rendszerben a marxizmussal foglalkozott, így aztán a Boldogasszony nálunk boldogtalanná vált, mert nem ünnepelte szinte senki. De aztán valamelyik virágárus a homlokára csapott: Valentin!
Ő lesz a mi megmentőnk, a virágüzletek felvirágoztatója, a megoldás maga! Miután a Barbie-baba már régebben lenyomta Böbe-babát, így várható volt, hogy Valentin is sikeres lesz – és lőn. Merthogy a Valentin-nap az maga a szívecske, a piros masni, az arany csengettyűcske, az ingyom-bingyom és csingilingi, továbbá a giccsparádé és a műanyag, műmájerek műérzelmeivel körítve. Emellett megmég drága is, mint a rohadás - ez fontos, mert ami olcsó, az nem minőség, márpedig kötelező ünnepelni, mert nézze meg magát az a bak, aki ezt a napot ki meri hagyni. De ilyen bátor ember nincs, mert aki ilyen, azt a hozzá tartozó nők haragja úgy sújtja, mint esküszegő katonát sújtotta hajdan dolgozó népünk megvetése. Gyönyörű ünnep, olyan nálunk, mint egy Barbie-baba, amelynek seggére kalocsai mintát festettek, habár túlzottan sokat ezzel se foglalkoztak, megelégedtek azzal, hogy ezekben a súlyos téli hónapokban egy kis forgalom-emelkedést generáljanak. Így aztán a baloldali emlőkön nevelkedett versenyző éppúgy Valentínkodik, mint a jobber gárdista, legfeljebb utóbbi azzal spékeli meg a dolgot, hogy kideríti, hogyan kell rovásírással a szívre írni, hogy imádom a sunádat kiscsibém! Szóval a maga módján harcol a globalizmus ellen, de már az első mozdulatánál vereséget is szenvedett. Úgyhogy heppi valentin déj, végre van egy nap, amikor szeretned kell, ha beledöglesz is, és azt kell szeretned, aki a hivatalos listavezetőd, ő meg köteles úgy tenni, mintha elhitte volna. Igazi magyar ünnep, álságos, megjátszós, rongyrázós. A hóvirág azért őszintébb volt. :O))) |
|
|
|
|
|