Kis produkciója semmire nem volt jó azon kívül, hogy ráirányította a figyelmet a magyar társadalom egy apró problémájára, a férfiak és nők viszonyának tisztázatlanságára.

Sok ilyen tisztázatlan viszonya van a magyar társadalomnak, melyek nagyrészt okai annak is, hogy itt tartunk, ahol tartunk.

Kezdhetjük mindjárt állam és polgára viszonyával - az állam uralkodik polgára felett, vagy a polgár uralkodik az állam felett?

Az államapparátus elnyomója-e polgárának, vagy szolgálója - jaj, de régi problémák ezek, de nálunk még csak nem is problémák.

Esetleg az állam - polgára megbízásából - ellát mindenféle funkciókat, vagy csak azokat látja el, melyek a működtető apparátus számára kedvezőek?

Például ellátja az építésrendészeti tevékenységet, vagy majd évszázados tradíciókat felrúgva a lovak közé hajítja a gyeplőt, mondván, háromszáz négyzetméterig mindenki azt épít, amit akar?

Hogy ennek lesznek mindenféle egészségügyi, tűzrendészeti, városrendezési következményei, az nem érdekes, viszont a felszabaduló munkaerőt át lehet irányítani az adó és sóhivatalokba, ez pedig kedves a hivatal szívének, hiszen hatékonyabbá válik a polgár sanyargatása.

De tisztázatlan viszonyok ezreivel vagyunk körülvéve, pedagógus és tanítványa, pedagógus és szülő, szülő és iskola, orvos és beteg, beteg és az állam, állam és az egészségügy, orvos és egészségügyi intézmény, intézmény és társadalom, rendőr és állampolgár, állampolgár és hivatalnok, hivatalnok és hivatala - napestig lehetne folytatni.

Ezeket a viszonyokat esetenként lehet tisztázni jogszabályos segítségével, de rengeteg az olyan viszony, melyeket a társadalmi tradíciók, a beidegződések szabályoznak, és még több az olyan, melyeket a társadalom nem tart szükségesnek szabályozni.

Vagy, ha szabályoz is, a konvenciók felülírják a szabályozást.

Erre példa a nemi erőszak, melynek során az erőszaktevő és áldozatának viszonya szép csendben megfordul, az erőszaktevőből az áldozat kihívó viselkedésének mártírja, míg áldozatából apránként büdös kurva lesz.

Ezek a viszonyok olyanok, mint a senkiföldje, például a hívő és papja viszonyát sem szabályozza a társadalom, a pap ab ovo szent ember - akkor is, ha havonta ront meg kisgyerekeket és naponta pocsékol meg szentéletű menyecskéket, rá sem hederít a házasság szentségére. Vagy a házasság helyett házvezetőnőjét megművelve saját egyháza szabályaira sem, a hívők szemének szemérmes behunyása mellett.

A főnök-beosztott viszony is necces, hiszen semmi kis főnököcskék basáskodnak beosztottaikon, csöcsörészik a nőket, akik nem merik francba küldeni őket, mert kell a kenyér a családnak, vagy csak azért mert viselkedésükben visszaköszön a jószágigazgató és a cselédmári viszonya, aki a zsellérek asszonyait nagy természetességgel hányta kardélre, ha rájött a nagy magyar kanos hevület.

És hát akkor talán beszélhetünk a férfiak és nők viszonyáról a mai magyar társadalomban is.

Az országos potentát feleségéről, akit rossz nyelvek szerint meglehetős rendszerességgel ver az ura, merthogy a nőnek abban a kultúrkörben ura van, nem férje.

Vagy a vak komondoron áteső nőről, aki szóvá merte tenni tökrészeg házastársa viselkedését.

Nők tízezreiről. akiket teljes természetességgel pofoz fel társuk, és akik a pofonokat csendes beletörődéssel tűrik - a jó háziasszony köténye a családon belül mindent eltakar, ugye...

Ha napvilágra kerül egy-egy ilyen eset, akkor a nőnek, aki sodrófával kékre-zöldre verte a férjét, annyira se kell szégyellnie magát, mintha az orrát piszkálná nyilvánosan - azért hozom ezt a példát, merthogy azért a nők sem csupa Teréz anya...

Ebbe a helyzetbe rondított bele Kövér, aki éppen csak egy hajszál választott el attól, hogy meghirdesse a Kinder, Kirche, Küche mesterhármasát, megérkezve, és megpihenve végre a hitleri társadalom alapjain.

Magam részéről nem tanácsolnám egy politikusnak sem, hogy munka, érvényesülés, célkitűzések tekintetében férfiakra és nőkre ossza a társadalmat, és azt se, hogy szerepeket osszon nekik.

Rengeteg olyan nőt ismerek, akik remekül helytállnak a hétköznapokban egészen férfiasként nyilvántarott pozíciókban, vezetőként, szakértőként, emberként.

Nálunk mégis megengedhetik maguknak némely politikusok, hogy bánatos pöcsükre hivatkozással felsőbbrendűként tekintsenek a gyengébbnek kikiáltott, de a valóságban hosszabb életű, nagyobb munkabírású és alkalmazkodóképesebb nőre.

Ezt látták otthon, ezt tartják helyesnek, ezért aztán mindent megtesznek egy ilyen állapot létrehozásáért és fenntartásáért.

A nő biológiai adottságai miatt gyermeket tud világra hozni, a férfi legfeljebb néhány köbcenti orbánviktort, de ez nem jelenti azt, hogy egyik is különb lenne a másiknál, hogy az egyiknek joga lenne erre való hivatkozással kikiáltani, hogy miben teljesedjen ki másikuk élete.

A rendszerváltás a sok-sok jótéteménye mellett e területen nem hozott pozitívumokat, a nők minden területen háttérbe szorultak, a közéletiségüket is beleértve.

Magyarország a férfi-nő kapcsolat terén is visszaballagott egy évszázadot, egy olyan korba, amikor az asszony nem ehetett az asztalnál, hanem kiszolgálta az urát, majd a kezében tartott tányérból kanalazott egyet-kettőt, éberen lesve, nehogy valamiféle probléma támadjon.

Itt még polgári minta sincs, a kispolgár meg éppen olyan lelkesen püfölte asszonyát Horthy, Kádár alatt, mint mai utódai teszik.

Viszont a Kádár-korban aki nem akarta, annak nem volt kötelező ezt eltűrni, a nő építgethetett karriert is, persze dupla annyi energiával, rengeteg szorgalommal és itt-ott megalkuvással.

A munkahelyi pozíciót nem vihette haza, de még csak egy egyenrangú kapcsolatot se álmodhatott, ha hazament, általában a tradicionális szerepet kellett eljátszania - apa olvas, anya főz.

Persze ez helytelen, de azért arra is van példa, hogy a nő szeretne megvalósítani egy új családmodellt: anya olvas, apa főz, és ezt önmegvalósításnak nevezi.

Nagy szerencse kell még ma is ahhoz, hogy két értelmes ember találkozzon és túllépve a társadalmi beidegződéseken egyenrangú, együttműködésre képes kapcsolatot tudjon kialakítani.

Az ideális kapcsolatban férfi és nő kiegészíti egymást, lásd két kicsi lego.

És még ilyenkor is akad probléma bőven, az ambíciók talán nem mindig egyformák, a betöltött pozíciók különböző kötelezettségei nem mindig hangolhatók össze, az önfeladás sem mindenkinek nagy erénye - és akkor még a kémiáról meg feromonokról nem is esett szó. Nem minden férj egy Joachim Sauer, aki képes helyiérdekű Merkel asszonya mögött ellenni a szürkezónában, hiszen magyarember még a lakodalomban is azt húzatja, hogy nékem olyan asszony kell...

A szomorú az egészben, hogy a Fidesz vezetői képtelenek túllépni ezen a faluvégi suttyó mentalitáson, az ősi tradíciókon.

Nem arra törekednek, hogy a XXI. század követelményeinek megfelelően teret nyissanak a nőknek - ellenkezőleg.

Szüljél csak nyuszikám, teljesítsed ki magad, mondja a sok kőbaltás bunkó, aki a politizálásra alkalmatlannak tartja a nőket.

Ha ezen túl tudna lépni az ország, elindulhatna lassan Európa felé.

Persze ehhez ezeken (kis e-vel...) is túl kellene lépni.

Asszonyok, lányok, gondoljátok meg...

:O)))