Az egészségügyi aktivista a Szinten túl Krug Emíliával című műsorban beszélt az elmúlt évek személyes és szakmai tapasztalatairól, a magyar egészségügy szerinte már bekövetkezett összeomlásáról, valamint arról is, hogy civil, gyors segítséggel próbálná enyhíteni a legsúlyosabb ápolási hiányokat.

Sándor Mária neve 2015-ben fekete ruha viselésére kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy ezzel az egységes kiállással jelezze az egészségügy, hogy a betegellátás körülményei elfogadhatatlanok. Most pedig úgy tűnik indít egy másik mozgalmat is. Új kezdeményezése az „Én is veled táncolok”, melynek az a célja, hogy rövid idő alatt legalább 100 segítő ápolót vagy laikus segítőt vonjanak be a betegellátásba.

Terve szerint civileket képeznének olyan alapvető betegápolási feladatokra, mint a beteg felültetése; etetés, itatás; alapvető higiénés segítség; ágyneműcsere; fizikai jelenlét és tehermentesítés az osztályokon.

Sándor Mária az adásban arról is beszélt, hogy ezek az emberek nem szakápolói kompetenciákat vennének át, hanem azokat a feladatokat segítenék, amelyek nélkül szerinte nincs emberhez méltó ellátás. Úgy látja, a jelenlegi munkaerőhiányt rövid távon csak hasonló, azonnali társadalmi mozgósítással lehet enyhíteni.

Véleménye szerint már az alapvető ápolási feladatok egy része is a családtagokra hárul, miközben a bent fekvő betegek emberi méltósága sokszor nem biztosított. Szóba került az is, hogy a róla kialakult kép több ponton hamis, mert nem költözött külföldre, nem hagyta el a pályát, hanem végig dolgozott, csak sokszor más formában és más intézményi környezetben.

Beszélt arról is, hogy időnként a szakmáján kívül kellett munkát vállalnia: dolgozott például logisztikai területen, illetve más fizikai munkákban is. Ezeket a kitérőket nem kudarcként, hanem a túlélés és a talpon maradás részeként írta le.

Sándor Mária az interjúban kitért az egészségügy és a szociális szféra közötti bérszakadékra is. A saját példáján keresztül arról beszélt, hogy fogyatékosokat ellátó munkakörben, 12 órás rendszerben végzett munkáért kapott bére szerinte világosan mutatja: az ápolási feladatok jelentős része ma nem az állami rendszerben, hanem egyházi, civil és alapítványi háttérrel működő intézményekre hárul. Szerinte a magyar ellátórendszer egyik legsúlyosabb gondja a betegágy melletti munka sok helyen krónikusan emberhiányos, miközben a terhek egy része áttolódik a családokra, a civilekre és a karitatív fenntartókra.

Szóba került továbbá, hogy a nyári hónapok a szabadságolások, a hőség és a személyzeti hiány miatt különösen nehezek lehetnek az intézményekben. Sándor Mária szerint nincs idő évekig várni arra, amíg egy hosszabb reform kifut, mert a betegellátás napi szinten szembesül a létszámproblémákkal. Éppen ezért a kezdeményezés sürgősségi logikával épülne fel: ha elegendő jelentkező lenne, akár már a közeljövőben elindulhatna egy olyan rendszer, amely legalább átmenetileg csökkenti az ágy melletti emberhiányt.