Talán mindig is a főváros legelegánsabb, legmutatósabb kávéháza volt a 120 éve megnyílt Erzsébet (Lenin) körúti New-York. A II. világháború után is megmaradt – amennyire lehetett – az irodalmi élet színterének, az újságírók és művészek találkozóhelyének. A rendszerváltás óta – árai révén – a külföldi turistákból és a hazai elitből tevődik össze vendégkörének legnagyobb része. A felújítás után még pompázatosabb, pazarabb lett a korábban is csodálatos belső tér.
Néha, ha arra sétálok, az ablakokon át, de nem tolakodóan, belesek egykori törzshelyemre, és réges-régi barátaimra emlékezem. Első gimnazista voltam az 1980-as évek elején, amikor meghívtak az akkoriban már jó ideje itt működő Budapesti Idegen nyelvű Klubba. Kis pénzű diákok, nyugdíjasok és kétkezi munkások is bebocsátást nyertek, a tagsági díj havonta 50 forint volt. Egy tea 8, míg egy valóban nagyon finom, Hungária szendvicses tál 30 forintot kóstált. (összehasonlításul: ma egy presszókávé 990 forint).
Persze ezek az árak akkor jelentősek voltak, de aki nagyon akarta, ki tudta fizetni. Ha azonban valaki a klubon belül spórolni akart, akkor nyugodtan elüldögélhetett fogyasztás nélkül is, hiszen minket a leghátsó traktusban helyeztek el. Hozzánk a pincér – rossz fogyasztók lévén – esténként legfeljebb egyszer jött fel, és nyugodtan el lehetett pont akkor somfordálni vagy a mosdókba vagy a másik oldali feljárathoz. Nem volt feltűnő, mert úgy vannak a tükrök elhelyezve, hogy hátulról egészen a bejáratig el lehet látni a periszkóp rendszer alapján. Így ha ebbe a képbe belépett a felszolgáló, a társaság egy részének sürgős dolga akadt.
Pásztor Miklós tanár volt a klubvezetőnk és szigorúan őrködött a rend felett. Magyarul egyáltalán nem volt szabad megszólalni – ami szakmailag érthető is volt, de Miklós bácsi még jobban vigyázott arra, hogy semmilyen politikai duma, pláne szervezkedés ne történjen. Már akkor megtanítottak engem a régebbi tagok, hogyan kell kiszúrni, hogy ki jön „hivatalból” a Belügyből, és ki az, aki tényleg kikapcsolódni, a társaság kedvéért érkezett.
Körülbelül jó két évtizedig volt itt a főhadiszállás, a Kávéház vezetése minket nem a bevétel miatt tartott, hanem hogy elmondhassa, állandó kulturális társaságnak ad helyet. Ez azonban a rendszerváltás közeledtével már tarthatatlanná vált, és el kellett hagynunk fényűző, de megszokott körletünket. Nem sokkal ezután az a tragédia is sújtott minket, hogy Miklós bácsi végleg eltávozott körünkből és ezzel – az új korszak hajnalán - szétszéledtünk a nagyvilágban.
Azért annyira még sem szomorú a történet mert három-négy év múlva, az ifjúsági csoport néhány tagja újból megalakította a Budapesti Idegen nyelvű Klubot, és tanulva a történtekből, önálló helyiséget szerzett magának – ami a Szentkirályi utcában most is működik.
Fotók: Boscolo Budapest Hotel
Kertész Z István
