Ennek az igazságát csupán egyetlen, nem is a legaktuálisabb példával támasztanám alá, de a lehetséges példák száma a végtelenhez közelít. Tehát. Ha magától értetődő lenne, hogy az ellenzék szava, hangja ugyanúgy mindenhova, mindenkihez elér, mint a kormányé, akkor a 300 milliárdért vásárolt, de használhatatlan kínai lélegeztetőgépek és a gyártó ajánlása ellenére a 60 éven felülieknek is beadott Sinopharm vakcina miatt ma már néhányan börtönben lennének. Például Szijjártó külügyminiszter úr biztosan. De talán épp azért merte a kormány mindkettőt megtenni, mert tudta, hogy az ellenzék hangját Budapest határán túl legfeljebb csak a szél viszi tovább. 

Ennek az abnormális helyzetnek egy mikroszkopikus szelete villant fel a napokban, amikor a IX. kerület polgármestere, Baranyi Krisztina az ATV Egyenes beszéd c. műsorában nem volt hajlandó beszélgetni az egyik kormánylap, minek nevezzem őt? alkalmazottjával. Indoka, hogy „ócska, fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozom”, kifogástalan volt. Bárcsak mások is ugyanezt tennék, sőt a szóba nem állást kiterjesztenék a média minden területére.

Ahogy egy oroszlán akkor is oroszlán, ha alszik, egy diktatúrának is minden pillanata diktatúra, még a legnyugodtabb éjféli csendben is. Ezért vagy úgy viszonyulsz hozzá, ahogy egy apa a lánya megerőszakolójához, vagy inkább ne mondj semmit. Ha a televízióban a diktatúra embereivel vitázol, szívességet teszel nekik: segítesz fenntartani a demokrácia látszatát; ha elfogadod a meghívásukat, a hátad mögött kiröhögnek, mert te bagóért csinálod, amiért ők milliókat kapnak; ha „nyílt levelet” írsz és kérsz vagy panaszkodsz, gyengeségnek tekintik, és igazuk van; ha jogorvoslatért az államelnökhöz fordulsz, nem kapod meg, és egy hónapon belül tovább szigorítanak… Tizenkét éve ezt a mintát látjuk ismétlődni újra és újra, ezért, ha képtelen vagy valódi erővel szembefordulni velük, legalább tekintsd levegőnek őket. Legalább a méltóságod utolsó morzsáit őrizd meg, amíg valami jobb nem jut eszedbe.

Ismerem az ellenérveket: azokkal kell vitatkoznunk, akikkel lehet, az álláspontunk kifejtésére minden eszközt igénybe kell vennünk, fel kell vennünk a kesztyűt, nem hagyhatjuk cserben a saját szavazóinkat… Mesebeszéd. A világ legkilátástalanabb próbálkozása megvett emberekkel „demokratikus vitát” folytatni. Ők a diktatúra nélkülözhetetlen tartozékai, akik tudják, hogyha elkezdenének igazat mondani, a rezsim elkezdene összeomlani. A diktatúrákat egyetlen dolog tartja össze, a hazugság. Ezért romlott, züllött figurákkal értelmes vitát szimulálni ugyanolyan romlottság. Aki a Klubrádióban csak egyszer hallotta a hatalom valamelyik emberét tizenöt percen át beszélni, azaz felmondani a kormány legutolsó álláspontját, az tudja, hogy nincs ennél fölöslegesebb és frusztrálóbb időtöltés.

Lehetséges, hogy fontos közéleti kérdések megvitatásnak szándéka vezette a fotón látható nőket is, amikor elfogadták a miniszterelnök nőnapi meghívását? A dátum: 2019. március 8-a, és az egyik kormánylap akkor „ellenzéki hölgyújságírókként” azonosította az öt meghívottat, az RTL Klub, a HVG, az ATV és az Azonnali nevű hírportál munkatársait. Mintha valami személyes tragédia ért volna, a mai napig tisztán emlékszem a megdöbbenésemre, amit akkor éreztem, amikor a facebook azon a március 8-án elém tette ezt a fényképet. És még valamit éreztem: helyettük is a megalázás és megalázkodás szégyenét.

Persze nem ott és nem ezekkel a szereplőkkel kezdődött az ellenzéki kapitulációk és árulások végtelen sora, amelyek mintegy párhuzamos sínpáron futnak a demokratikus intézmények, azaz maga a demokrácia ellen elkövetett merényletek ugyancsak végtelen sorával. Amikor ez a fotó készült, állt már a mi kékszakállú hercegünk vára, a „hetedik ajtó” is rég nyitva volt, s jól látszott mögötte a demokrácia vérbefagyott hullája. Addigra már mindent tudtunk, valamennyi ajtón benyitottunk, láttuk a menet közben autokratává dagadt illiberális állam kínzókamráit, véres fegyvereit, de hiába, a mi ellenzékinek mondott újságíróink elfogadták a rezsim kényurának meghívását egy közös teázásra a könyvtárszobában. Miért? Ha nemet mondanak, valami bajuk esett volna? Ugyan, az Putyin műfaja és az orosz memoárok szomorú toposza. S ki tudja, útban hazafelé talán arról folyt köztük a szó, hogy ez a Viktor milyen kis cuki.

Amikor VIII. Henrik szakított Rómával, a katolikus egyházzal, szórólapokon tájékoztatták erről a népet, hogy elejét vegyék a kitörni készülő lázongásnak. És erre tessék, ötszáz évvel később, az áprilisi választás előtti fél évben a Nyomtass te is! aktivistái is szórólapokkal járták a falvakat. Huszonegyedik század ide, internet és okostelefon oda, még ilyen kőkorszakbeli információ-terjesztésre is kényszerül ma a hazai ellenzéki média. Lehet a karmelitában megint teázni a miniszterelnökkel, lehet tovább haverkodni a diktatúra propaganda-ügynökeivel.