|
|
|
|
|
| Tweet |
|
| |
|
|
|
Nos, Gainsbourg 1979-ben fogta a szent francia himnuszt, a Marseillaise-t, és reggae-ritmusra lemezre énekelte. A cím: Aux armes et cætera. Az „aux armes” a jól ismert „fegyverbe!” – a Marseillaise harci felkiáltása. Az „et cætera” pedig a latinból örökölt „satöbbi”, vagy „és így tovább”. A cím tehát önmagában egy játék: a forradalmi harci kiáltás és az odavetett „stb.” közötti ironikus feszültség.
A dal annak idején nagy vihart kavart: nacionalisták, veteránok, katonák felháborodtak, egy bizonyos Michel Droit pedig antiszemita támadást is indított Gainsbourg ellen. Ugyanakkor rengetegen álltak ki mellette – köztük Roland Barthes, aki alighanem ritkán szokott reggae-dalok védelmében megszólalni, de most mégis fontosnak látta.
Három epizódot érdemes felidézni. Először is: amikor antiszemita támadások érték, Gainsbourg elmesélte, hogy apja – aki a nácikkal rendszeresen konfrontálódott, majd menekülnie is kellett – szüntelenül a Marseillaise-t énekelte. Ez a gesztus különösen a fiatalabbakra hatott mélyen, hiszen ekkoriban épp csak elkezdődött a franciák és a nácik kollaborációjának történeti feldolgozása.
Másodszor: Strasbourgban, egy koncertjén a katonai ellenállás veteránjai megjelentek, hogy megzavarják az előadást. Ám amikor Gainsbourg belekezdett a dalba, felálltak, vigyázzba vágták magukat, és együtt énekelték vele a himnuszt. A botrány így egy pillanat alatt ünnepi rituálévá váltott át.
Harmadszor: sok támadás érte azt az aprócska „et cætera”-t, mondván, hogy cinikusan megsérti a himnuszt. Nem sokkal később Gainsbourg 1981-ben egy árverésen megvette Rouget de Lisle eredeti kéziratát, amelyen – szándékosan rövidítve a szöveget – maga a szerző írta le: „Aux armes, etc.” Gainsbourg így, elegáns mozdulattal, nemcsak saját iróniáját igazolta, hanem azt is, hogy verziója nem eltávolodás, hanem meglepően autentikus gesztus. Az Aux armes et cætera többszörös aranylemez lett, és máig az egyik legjelentősebb francia könnyűzenei produkcióként tartják számon. Egy olyan pillanat, amikor a himnusz egyszerre lett reggae, botrány, identitásvita és – paradox módon – tisztelgés.
A mellékelt dal nem az eredeti lemezfelvétel, hanem egy 1988-as párizsi koncerten hangzott el, ahol Gainsbourg cigarettával a kezében énekli a himnuszt.
|
|
|
|
|
|

