Olvastak ezek Szent Ágostont? Naná, hogy nem. Mert Szent Ágoston a Vallomások XI. könyvében világosan elmondja, hogy múlt és jövő nincs, csak a jelen létezik: a múlt emlékezésként, a jövő várakozásként van jelen. A Fidesz értelmezése szerint: a múltat a Fidesz írja, a jövőt mindenki más felejtse el, a jelent pedig éljétek csendben, hálával és lehetőleg reszketve.

A visszamenőleges jogalkotás lényege épp ez: megírom a szabályt, aztán keresek hozzá bűnöst. Olyan ez, mint egy időutazó hóhér: visszamegy a múltba, megvárja, míg valaki még semmit nem követ el, majd mélyen a szemébe néz, és azt mondja: „Bűnös vagy!” „Mit tettem?” „Az majd holnapra kiderül” – így a Fidesz-válasz.

A dolog szépsége, s a Fidesz nemzeti perspektívájába illeszkedő pozitív üzenet, hogy soha nem késő vétkezni.

A visszamenőleges törvényhozás nem más, mint a hatalom időgépének tökéletesítése. Magát az időt lehet vele büntetni, hiszen egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj. Ez igazi sámános, pogány-barbár vallási bosszú a szakadatlanul múló idő ellen. Egy hatalom, amely nemcsak az emberek teste fölött kíván uralkodni, hanem az emlékeik fölött is.

Ez nem jogalkotás, hanem vérbeli múltbüntetés. Egy állam, amely belenéz az archívumokba, unottan kotorászik benne, majd azt mondja: „Ez itt már nem illik hozzánk. Írjunk rá valami törvényt. Visszamenőleg.”

És persze mi, magyarok, különösen értünk ehhez. Van valami mélyen magyar abban, amikor a hatalom visszafelé nyilaz. A honfoglaláskor a magyarok visszafelé nyilaztak. Ma a nyilasok visszafelé magyarkodnak. Ez a mi saját fejlesztésű államelméleti startupunk: Lex retro Hungarica.

Itt a holnap induló vonatok tegnapra sem érnek oda. Esetleg tegnapelőttre. És akkor is késve.

Ez a fajta törvénykezés sosem a rendről szól, hanem mindig a félelemről és a bosszúról. Aki visszamenőleg alkot törvényt, az nem a társadalmat szabályozza, hanem önmagát védi – a korábbi bűnök, döntések, hallgatások és szövetségek következményeitől. Ez a lelkület nem más, mint a rettegő hatalom paranoid igyekezete, hogy kontrollálja azt is, ami már megtörtént.

Milyen rendszer az, amely törvényt hoz a múlt ellen?

Ez a diktatúra revizionista változata – nem a határokat, hanem az időt akarja átrajzolni. Nem elég neki uralni a médiát, a köztévé képernyőjét vagy az alkotmányt – ő uralni akarja a visszatekintést is.

Ez a büntetőállami időgép. A hivatalosan bejelentett emlékezet. A jogállam zombiváltozata, ahol már nemcsak a jövő jogfosztott, hanem a múlt is átírható, ha jól jön politikailag.

Ez nem az az állam, amely szabályozza az együttélést – ez az az állam, amely behatol a történelembe, sem test, sem lélek integritását nem ismerve: abúzál, megerőszakol, meggyaláz. Ez az állam nemcsak a jelenedre mondja meg, hogyan kellene viselkedned, hanem visszamenőleg is megmondja, hogyan kellett volna gondolkodnod húsz évvel ezelőtt.

A bűnöd? Talán írtál valamit 2003-ban. Talán volt egy álláspontod 2010 előtt. Talán még nem éltél, amikor éltél – de a rendszer most már tudja, hogy akkor is gyanús voltál.

A visszamenőleges törvényhozás a diktatúra önleleplező formája. Nincs benne semmiféle jogi racionalitás. Ez a morális elátkozás gépezete, amely mindig csak egy irányba néz: hátra. Ott lehet megtalálni azokat, akik már nem tudnak védekezni, akik már elfelejtették, mit mondtak, akik már beletörődtek, hogy nem történik semmi.

De történik. Mindig történik. Csak később. Visszamenőleg.

És aki ma él, az jobban teszi, ha már most is a tegnap még el sem követett bűneiért kér bocsánatot.

Vagy utólag úgy dönt, hogy meg sem születik.