Az MKKP tudósítása szerint kellemes csalódás volt, hogy most nem bántották az emberek, és nem is állították ki. Sőt, örültek, hogy ott van, és az öröm kölcsönös volt. Elvégre Békemenet volt vagy mi a szösz.

Amint maga a Békedínó közölte: „nekem ez volt a 3. Békemenetem, és messze ez volt a legjobb. Ide olyan emberek jönnek el, mint a nagyszüleim: fideszesek. De az az igazság, hogy ezekkel az emberekkel is meg lehet, sőt, meg kell találnunk a kapcsolódási pontokat.

Többen kérdezték: „Kivel vagyok?”, „Velünk vagy?”

A válasz, ami megnyugtatta őket, pedig az volt, hogy én is magyar vagyok. Mert elsősorban mi mind magyarok vagyunk, és mi mind egy szebb és szeretőbb Magyarországért kívánunk tenni. És csak ezután jön a politika. A magyar emberek között nincs vita abban, hogy mindenki az országért akar tenni. A különbség a „hogyan”-ban van.

Csak a populista politikusok azok, akik éket vernek magyar és magyar közé. Csak ők állítják azt, hogy a másik oldal a haza vesztét kívánja. A populizmus az, ami megosztja a nemzetet, ami lehetetlenné teszi, hogy leüljünk beszélgetni egymással. Hogy féljünk a másiktól és gyűlöljük őket. Pedig a másik oldalon ott vannak a rokonaink, a barátaink, a munkatársaink vagy a szomszédaink. A másik oldal is mi vagyunk.

Én, Békedínó, azért megyek Békemenetre, hogy találkozzak és beszélgessek azokkal az emberekkel, akikkel nem értek egyet. Mert mi mind a nemzet része vagyunk. Nem egymás motivációját kell megkérdőjeleznünk, hanem a vezetőkét, akik a nemzet felé pozícionálják magukat.

Október 23-án az ’56-os szabadságharcosokra emlékezünk. A szabadságharcosok azok, akik saját szabadságuk, békéjük és életük árán vívják ki olyanok szabadságát, akik ehhez nem elég erősek. Törekedjünk elődeink példáját követni, és ha tehetünk, tegyünk. Ha teszünk, tegyük azt másokért” – zárta helyszíni beszámolóját a Kutyapárt Békedínója.