Hogy látod, mennyit változtatott rajtad és az életeden az elmúlt öt év, az igazgatás?

Nehéz lenne pontosan megmondani, de az biztos, hogy amióta vezető lettem, sokat változtam. Felelősségteljesebben gondolkodom, többet mérlegelek, komolyabban veszem a döntési helyzeteket. Bizonyos szituációknak elébe megyek, határozottabban lépek fel és nem feszélyez, ha meg kell mutatkoznom, mint színigazgató. Régen sokszor mondtam azt, hogy ’nem tudom’ vagy egyszerűen csak megvontam a vállamat és kértem, hogy kérdezzenek mást. Most meg tisztában vagyok vele, hogy végül az én asztalomra kerülnek a problémák, tehát mindenről ki kell alakítanom a véleményemet. Viszont ha nagyon őszintén akarnék válaszolni, azt mondanám, az emberek körülöttem sokkal többet változtak, mint én, és ezt jobban érzékelem, mint a saját átalakulásomat. Én nem tekintek új szemmel magamra, mégis egyre gyakrabban észlelem, hogy ha csinálok valamit, azt gondolják, azért teszem, mert igazgató vagyok. Már nem úgy közelednek felém, mint korábban. Egyszerűen nem tudok úgy létezni, hogy ne olyannak lássanak, amilyennek akarnak és nem tudom összetörni azt a képet magamról, amit mások a fejükben újonnan kialakítanak. Csomó kellemetlenségem származik ebből...

Erre mennyire voltál felkészülve?

Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy ilyen nyilvánvaló fordulat áll be az emberek hozzám való viszonyában. Egyik pillanatról a másikra beskatulyáztak. Megdöbbentő ezzel folyamatosan szembesülni, és azt is észrevettem, hogy az ilyesmi nagyon torzíthatja a jellemet. Azért az nagyon nagy különbség, hogy bemegyek a színházba és a portás azt mondja, hogy ’jó reggelt!’ vagy azt, hogy ’jó reggelt igazgató úr!’. Sokakkal együtt úgy ítéli meg, ezt hozzá kell tennie. És akkor persze megkérem, hogy a nevemen szólítson és ne a titulusom alapján, mert a kinevezésem tulajdonképpen öt évre vonatkozik, de én a Katonában huszonnyolc évet töltöttem és a korábbi huszonháromban Máté Gábor voltam. Tehát megpróbálok úgy viselkedni, mint egy közönséges halandó, de a környezetem ezt nem feltétlenül fogadja el.

A közvetlen munkatársaiddal is változott a kapcsolatod?

Szerencsére nem. A kollégáim többsége ugyanúgy beszél hozzám, mint régen. Ha mégsem, akkor megróbálom minél haramabb elütni a helyzetet egy viccel. Dolgozom ezen... Furcsa, hogy valami ellenében kell meghatároznom magam.

Színészként is dolgozol…

Hát, ad absurdum igen. Ez szinte nonszensz, hogy igazgatóként bármikor kicsúszhat a számon olyasmi, amitől egy egész produkció megsemmisül… (Nevet.) Tehát egy ellentmondásos szituációban létezem. De még mindig szoktam olyan rosszul próbálni, olyan hibákat elkövetni, mint azelőtt és ugyanúgy ki tudom nevettetni magam. Ezt vállalom.

Mikor történhet veled ilyesmi?

Hogy nevetségessé válok? Bármikor. Főleg a színészi munka ad erre teret. Az egész olyan esendő, hogy jórészt saját magunkon nevetünk. Kétségbeejtő, amikor az ember botladozik, amikor mondjuk egy költői szövegben improvizálni kényszerül, mert más szavak jönnek a szájára, mint amit mondania kéne. Az ilyesmi nagyon szórakoztató is tud lenni, de nem ad magabiztosságot, ha megúszok egy kudarcot. A következő előadáson ugyanúgy elfog a drukk, hogy ne rontsak.

Korábban azt mondtad, ha szerepet vállalsz, akkor valahogy elkezdenek sokasodni a problémák a színházban...

Ez igaz. Mondok példát... Két évvel ezelőtt, amikor a Heldenplatzot tanultam, visszamondta a díszletkivitelező a nagyszínpadi Pinokkió díszlet gyártását, majd Keresztes Tamás belelépett egy csapdába, kificamodott a bokája és halasztani kellett a premiert. Most, hogy a Faustot tanultam, különböző betegségek támadták meg a társulatot, előadások maradtak el és beugrásokról kellett intézkedni.

De ez mind véletlen...

Hiába. Akkor is törvényszerű. (Nevet.)

Ezt jól viseled?

(Mosolyog.) Edzésben vagyok: ’93 óta tanítok a Színművészetin, közben mindig is rendeztem és játszottam. Kicsit nagyobb falat igazgatni, de a munkatársaim, akik a problémák adagolásának és tálalásának mesterei, gondoskodnak arról, hogy ne bolonduljak meg. Ők abszolút tudják, mikor érkezik el a pillanat, amikor egy nehéz ügyet meg kell osztani velem, mikor kell elkezdeni engem idegesíteni valamivel és mikor vagyok beszámíthatatlan.

Mikor vagy beszámíthatatlan?

Ezt egészen pontosan meg tudom mondani: előadás és próba előtt és után fél órával. És persze próba és előadás alatt.

(az interjú további részét a szinhaz.hu oldalán olvashatják)