A történet több mint húsz éves. 1994-ben a frissen megválasztott parlamenti képviselők tiszteletére rendezett fogadáson Haraszti Miklós SZDSZ-képviselő odalépett Orbánhoz – aki a Fidesz frakció többi tagjához hasonlóan, ezúttal rendesen föl volt öltözve –, és megigazította a nyakkendőjét. Orbán elvörösödött, és láthatóan dühös lett. (Forrás: Paul Lendvai: Új honfoglalás.)

Kemény István költő, Nyakkendő című versében, a kormányfő életének erről a szimbolikusnak is tekinthető, és valószínűleg soha el nem feledett epizódjáról emlékezik meg:

„Mondják ezért, hogy az efféle / pillanatokat a nyakkendőigazítók / szokták könnyebben elfelejteni, / és ezzel épp fordítva vannak / a megigazított nyakkendőjűek, / aminthogy – érdekes paradoxon – / később viszont, ha emlékeztetik / a jelenetre a nyakkendőigazítókat, / azok azonnal emlékezni szoktak, majd/ egy gyors viccel ütik el a kérdést, hogy / szükség esetén szívesen elküldik saját / megunt pszichológusuk telefonszámát / a megigazított nyakkendőjűeknek.”

A vidéki származású miniszterelnök egy 1988-as interjúban többek között erről beszélt:

„ahonnan én jöttem, annak a miliőnek nincsen semmiféle speciális kulturális tradíciója. Egy ilyen alkalmazotti réteg, a parasztsághoz sincsen igazából semmi köze apáméknak, vagy nem volt, de állatot tartottunk, tehát a tevékenység megmaradt, de a paraszti kultúráról már régen nem volt szó a faluban, (…….) polgári kultúra elő sem jött, tehát én egy kulturálatlanságból jöttem, egy ilyen eklektikus valamiből jöttem.”

Az egykori alcsúti fiatalember az évek során persze  sokat kupálódott. Leginkább a hatalom megszerzéséhez és megtartásához szükséges eszköztára gazdagodott. Letagadhatatlan, hogy valamikori cimborájával, a hírhedt G-nap főhősével egykoron közösen kialakított pénzszerzési konstrukciót is mesteri fokon működteti – már a volt szobatársa nélkül.

Talán a nyakkendő-igazítás is hozzájárult engesztelhetetlen gyűlöletéhez a liberalizmussal szemben. Valószínűleg legbelül ma is érzi, hogy tudása elmarad a többgenerációs értelmiségi családból származókétól. Kisebbségi komplexusa lehet, amit sokszor furcsa viselkedéssel próbál palástolni. A zsebre dugott kéz, a kínos, akár bárgyúnak is mondható mosolyok – zavarát, esetleges műveltségbeli hiányosságait leplezik. Nincs senki a családjában, aki felvilágosítaná, hogy nemcsak a pocakos tábornokokon lehet jókat élcelődni. A kihízott öltönyben, vasalatlan,  libegő szárú nadrágban gőgösen feszítő miniszterelnökök sem mutatnak túlságosan jól a fotókon, a televízió képernyőjén. 

Ahogyan egyszer Popper Péter fogalmazott az akkor még bukott miniszterelnökről: „hiányos volt a nevelése, vagy ahogy polgári körökben mondani szokták nem volt gyerekszobája.”

Ki tudja, esetleg ezzel is magyarázható, kínosan vigyázz arra, hogy alacsony intelligenciájú, szerény képességű hajbókolókkal vegye körbe magát. Németh Szilárd, Lali király és a többiek között zseninek érezheti magát.

Budácsik Lajos írása