![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Az alvási szokások a stroke és a stroke-hoz köthető halálesetek kockázatát is jelentősen befolyásolják. A GeroScience című folyóiratban publikált átfogó elemzés szerint azoknál, akik éjszakánként kevesebb mint 7 órát alszanak, 14%-kal nő a halálozás kockázata. A hosszú alvásidő még veszélyesebb, azoknál, akiknél ez rendszeresen legalább 9 óra, a halálozási kockázat már 34%-kal magasabb – a napi 7–8 órát alvókhoz képest.
A Semmelweis Egyetem kutatása több mint 2,1 millió felnőtt adatait dolgozta fel mind a rövid, mind a hosszú alvásidőt vizsgáló csoportokban – összesen 79 nemzetközi publikáció elemzésével.
Az eredmények jelentős nemi különbségeket is feltártak. A férfiaknál a 7 óránál kevesebb alvás 16%-kal, míg a 8 óránál több 36%-kal növelte a mortalitási kockázatot. A nőknél a rövid alvásidő 14%-kal, míg a hosszú 44%-kal emelte a halálozás esélyét. A tanulmány szerint a különbségek mögött hormonális, viselkedésbeli vagy szív- és érrendszeri tényezők is állhatnak, bár a pontos okok egyelőre nem ismertek.
A leggyakoribb alvászavar a krónikus álmatlanság vagy inszomnia. Korábbi kutatások szerint a világ népességének egyharmada legalább egyszer megtapasztalja az álmatlanságot élete során, és körülbelül 10% szenved krónikus inszomniában.
Az alváshiány egyre komolyabb globális népegészségügyi problémát jelent – figyelmeztetnek a szerzők. Világszerte milliók alszanak túl keveset a megnövekedett munkateher, a digitális eszközök rendszeres használata vagy a gyakori stressz következtében. Különösen veszélyeztetettek a váltott műszakban dolgozók és azok, akik rendszertelen időbeosztásban élnek. A tartós alváshiány nemcsak a halálozással, hanem számos egészségügyi problémával is összefüggésbe hozható, például az elhízással, a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel és az immunrendszer gyengülésével.
„Társadalmi szintű alvásepidémiáról beszélhetünk” – mondta Dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója, a tanulmány társszerzője. „Annak ellenére, hogy az egészségtudatosság nőtt, a viselkedésünk az elmúlt évtizedben alig változott. A képernyő előtt töltött idő, az ebből adódó folyamatos kékfény-expozíció, az állandó rendelkezésreállás és a biológiai ritmusunk felborulása negatívan hat az egészségünkre.”
A kutatók egy másik tanulmányban az alvásidő és a stroke gyakorisága, illetve a stroke-hoz köthető halálesetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Azok, akik éjszakánként 5–6 órát aludtak, 29%-kal nagyobb valószínűséggel szenvedtek stroke-ot, és esetükben 12%-kal nőtt a stroke-hoz kapcsolódó mortalitás kockázata. Azoknál, akik 8–9 óránál többet aludtak, a stroke kialakulásának esélye 46%-kal, a halálozásé pedig 45%-kal volt magasabb.
„A stroke továbbra is az egyik fő halálok világszerte, mely gyakran vezet tartós rokkantsághoz is” – mondta Dr. Győrffy Balázs, a Semmelweis Egyetem Bioinformatikai Tanszékének vezetője, a két tanulmány utolsó szerzője. „Az életmódbeli tényezők, mint az alvás, módosíthatók – így ezek beazonosítása fontos népegészségügyi lehetőséget kínál. Az alvásidőt figyelembe kellene venni a stroke-megelőzési stratégiákban, ha csökkenteni akarjuk az egészségügyi ellátórendszerek terhelését és javítani szeretnénk a lakosság egészségi állapotát.” |
|
|
|