Számításuk bevált, mert az 1930-as évekre egyre több jómódú fővárosi lakos kívánt a zöldövezetekbe költözni. Azonban a már meglévő kertes házakból nem volt annyi eladnivaló, amennyire igény lett volna, illetve amelyiket mégis megvásárlásra kínálták, annak szinte megfizethetetlen volt az ára. Így az érdeklődő tehetősebbeknek célszerűbbnek látszott, hogy a peremterületek erdőségeiből parcellázott új területeken építsék fel otthonaikat.

 

 

Az akkor még Pesthidegkút önálló községhez és Nagykovácsihoz tartozó területen az 1930-as évek legelején kezdődött meg a 322 darab, egyenként 220-280 négyszögöles telek kialakítása. Az ingatlanok nagyobbik részét már 1931. július 31-ig el is adták, a Szent István úton, az Ibolya és a Gyöngyvirág lépcsőknél maradtak már csak gazdátlan telkek, de nemsokára azok is elkeltek. Az érdeklődés tehát jelentős volt annak ellenére, hogy éppen tetőfokára hágott a nagy gazdasági világválság. 

 

Az újonnan kiépülő kertvárost a Tisza-birtok alapján Tisza István miniszterelnökről nevezték el. Egyes térképeken kertvárosnak, másokon ligetnek jelölték, nevében nem volt teljes egység. A kor bevett szokásainak megfelelően az itt ingatlant vásároló személyek nevét és rangját, illetve foglalkozását közzétették, hogy idecsalogassák a hasonló egzisztenciájú családokat. Az első körben telektulajdonossá válók között volt mozi-főpénztáros, belügyi osztálytanácsos, bútorgyáros, hitbizományi titkár, drogériatulajdonos, alezredes, főjegyző és földbirtokos is. Rajtuk kívül szép számban telepedtek meg tisztviselők, tanárok, művészek, és meglepően magas számban fordultak elő női tulajdonosok is. 

 

 

Az ideköltözők egyesületet alakítottak a telep víz- és áramellátásának megoldására, valamint a későbbiekben felmerülő közfeladatokra. Minden telekre lehetett építkezni, de senkinek nem volt szabad az összes fáját kivágnia, így akarták megőriztetni a kertvárosias jelleget. A korabeli prospektusok is úgy fogalmaztak, hogy ”ez a környék az intelligens középosztály lakótelepe a budai hegyvidék egy szép fennsíkján”. 

 

A fennmaradt dokumentumokból kiderül, hogy az akkori tulajdonosi összetétel mindenesetre a közép, illetve a felsőközép osztályból került ki, de hogy nagy általánosságban valóban intelligensek lettek volna az már kérdéses. Ugyanis a pénz és a rang akkor sem járt együtt a tudással! Mindenesetre a magukat előkelőségnek tartó népség nem csak az ingatlanaik közös érdekeltsége miatt alakították meg a már említett egyesületet, hanem a kulturális élet és a szabadidő közös eltöltésére is. 

 

Felépítették a kertváros közepén az autós csárdát, amelyben cigány- és tánczenekarok léptek fel, sőt, még kabaréelőadások és mulatságok rendezésére is sor került. Voltak tervek teniszpályák és strandfürdő építésére is, sőt, megvalósítottak egy ródlipályát. Az egész ügyletet egy budapesti ügyvéd a Damjanich utcából kezelte, ő bonyolítatta le az adás-vételi szerződéseket is. 

 

 

Mivel akkor még nem volt buszközlekedése a területnek, ingyen kivitte autóval a komolynak látszó érdeklődőket. Jellemző, hogy a „Hűvösvölgyből 10-15 perc gyalog”, vagy később a pasaréti 5-ös busznak idáig való meghosszabbítása volt az ígéret. Így próbálta az ügyvéd kedvezőbben feltüntetni az akkor meglehetősen kieső és tömegközlekedés nélküli terület elérhetőségét. A valóságban a villamostól 40-50 percet is kutyagolhatott az, akinek nem volt saját járműve.

 

A II. világháború után, 1950-ben, a nagy-Budapest kialakításával csatolták közigazgatásilag a telepet a fővároshoz, amelynek nevét nem sokkal előtte a szalonképtelen Tisza István ligetről Adyligetre változtatták. A politikai átalakulásokkal a telep élete és lakóinak összetétele is alaposan megváltozott. A földrajzi különállása is hamarosan megszűnt, mivel Hűvösvölgy irányába újabb utcasorok épültek, majd a későbbiekben Remete-kertvárossal is összeölelkeztek a házak. A Feketefej és a Hosszúerdő-hegy lankás lejtőire épült városrész a viszonylagos túlépítettség ellenére ma is legszebb villanegyedeink közé tartozik.

 

 

A főváros közismerten beépítésre törekvő II. kerületének vezetése vajon meddig bírja elviselni, hogy nagyjából megmaradni látszik egy szép villanegyed, Adyliget viszonylagos érintetlensége? A néhány éve az erőszakosan beépített parányi zöld park a Margit híd budai hídfőjénél vagy az Apáthy szikla fölé emelt palota engedélyezése és megtűrése bizony komoly aggodalomra adhat okot az Adyligetet féltőknek.

 

 

Képek a szerző gyűjteményéből!

Kertész Z István