Itt vagy Te. Veled szemben egy másik ember, aki jogot formált arra, hogy döntsön a Te sorsod és életed felett. Ez az ember pedig elkezd olyan döntéseket hozni, melyek alapvetően befolyásolják az életedet, mégpedig meglehetősen rossz irányba.

Mit teszel? Először elkezdesz hozzá beszélni: "ne tedd ezt kérlek, könnyíts az életemen, segíts nekem!" - de az illető, akinek hatalma van feletted, süket mindenre. Hozza tovább az életedet ellehetetlenítő döntéseket, te pedig roskadozni kezdesz a súly alatt. Közben azt látod, hogy ő élvezi az életet. Dőzsöl és pazarol. Sőt, már el is zárkózik előled, te már csak a döntései súlyát érzed.

Elhatározod, hogy beszélsz vele. Azt tapasztalod, hogy egyáltalán nem éred el, semmilyen formában, nem tudod vele közölni, hogy elégedetlen vagy. Azt látod, hogy bezárkózik, elbarikádozza magát, és onnan, bentről hozza döntéseit, melyek téged egyre nagyobb nyomorba taszítanak.

Mit teszel? Odaállsz az ajtaja elé és bekiabálsz, hogy: "hé! Gyere ki légy szíves, beszéljük meg a sorsomat, mert már nem bírom a terheket, amiket rám rósz!"

Csend. Semmi válasz. Csak egy újabb döntés, hogy nem mehetsz még az ajtaja közelébe sem. Mit teszel? Ordítozni kezdesz. Egyre idegesebb és frusztráltabb leszel, mivel látod, hogy semmilyen megszólításodra nem reagál az az ember, aki tönkre teszi az életedet. Közben azt is tudod, hogy ehhez semmi joga nincs. Aztán jön egy újabb döntés, menj dolgozni, de annyit, hogy soha többé még az ajtaja közelébe se tudj menni.

Ekkor elfogy minden türelmed, és elkezded lebontani a szobája bejáratát, ugyanis semmi más esélyed nincs arra, hogy egyáltalán szóba álljon veled. Azt látod, hogy el akarnak távolítani az ajtaja elől, pedig jogod lenne vele beszélni. Nem hagyod. Egyre forróbb a helyzet, már törnöd, zúznod kell, hogy egyáltalán az ajtaja közelében maradhass. Elkeseredsz. Már nincs mit vesztened. Valahogy el kell érned, hogy tárgyaljon veled, de ő mindenre süket.

Akkor gyújtogatni, rongálni és őrjöngeni kezdesz, mert pontosan tudod, hogy semmi mással nem tudod magadra felhívni a fegyelmét, csak azzal, ha olyat teszel, ami neki is fájni kezd, a kulturált szavakból már kifogytál.

Eljött a pillanat, mikor elkezdenek téged ezért csőcseléknek, csürhének, és bűnözőnek nevezni.

Biztos ez..? Kedves Barátaim, ezek az emberek csupán azt teszik, amit kénytelenek tenni, mivel semmilyen más formában nem figyel rájuk a hatalom. Ez az egyetlen eszköz, amivel lehetséges kicsikarni, hogy érvényt szerezzen az elnyomott az akaratának. Ismét egy közhely: "ha szép szóval nem megy.... " a többit már tudjuk ugye?

Én ezzel a kis írással, csak szemléltetni akartam mi történik jelenleg, egy másik, egyszerű nézőpontból, hogy azok is megértsék, akik értetlenül állnak a dolgok felett.

Persze, most sem kell nekem hinni, de egy írónak akkor is kötelessége népét segíteni, amikor baj van. Sőt, akkor kötelessége igazán.

Árvai Attila