![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
A 28 éves Melissa Vasquez Kalifornia államban tisztázatlan körülmények között egy szerencsétlenül végződött autóbaleset áldozata lett, és egy nagyon mély szakadékba zuhant a gépkocsijával. Nem sokkal később a mostoha anyja bejelentette a nő eltűnését, a helyi rendőrség el is kezdte keresni őt, de sehogy sem tudtak a nyomára bukkanni.
Majd az egyik rendőrnek az eszébe jutott, hogy a nő iPhone-ján keresztül talán megtalálhatják a pontos helyzetét. Amikor Cameron nyomozó elment a nő házába, és megtalálta az iPad-jét, a harmadik próbálkozásra sikerült kitalálnia a beállított jelkódot, és így megtudta nyitni a Find my iPhone nevű alkalmazást, ami segítségével sikeresen meghatározták a telefonjának helyzetét.
„Tettem egy próbát az alapján, hogy az emberek milyen számsorokat használnak gyakran jelszónak, és harmadik próbálkozásra sikerült bejutnom” – mondta Cameron nyomozó.
A program segítségével rövididőn belül rátaláltak a közel 17 órája a szakadékban vesztegelő nőre. Azonnal egy mentőhelikoptert kértek hozzá, amivel sikerült még időben korházba szállítani - kiderült, hogy életveszélyes hasi- és lábsérüléseket szenvedett, viszont az óta az állapota jelentősen javult.
"A tisztek a helyszínen a nőt arccal lefelé, éber állapotban találták meg. Szerencsére még magánál volt és így tudtak vele beszélni" - magyarázta a nyomozó.
A rendőr azt is elárulta, hogy kollégái igazi hősként néznek rá. Valószínűleg a nő esete az első, amikor egy telefonos alkalmazás menti meg egy ember életét.
"Azt hiszem, valaki odafent nagyon vigyáz rá. Óriási szerencse, hogy a dolgok a helyén voltak, és még időben meg tudtuk találni a nőt, sajnos ebből lehetett volna egy teljesen más történet is, de így lett happy and" – fejezte be Cameron nyomozó.
Mezei
Képek: nydailynews.com, 10news.com, dailymail.co.uk, huffpost.com |
|
|
|