Két napig arról szólt az internet, hogy most aztán már szegény Illés bácsit mennyire, de mennyire megcibálta az a gonosz hatóság. Aztán két napja pedig arról szól, hogy a retkes öreg takarodjon a fenébe a lepratelepével. Kis magyar tragikomédia, két felvonásban.

Az öreg cukrászmester egyébként nem kérte, hogy háborodjon fel az egész internet és azt se kérte, hogy 300 kilométerre, mondjuk Baktalórántházán szervezzenek szimpátiatüntetést a cukrászdája megtartásáért. Egyszerűen, némileg talán érthető módon könnyes szemmel zárta be azt a helyet, ami az övé volt, ami az élete volt sok évtizeden át. Éppen ezért különösen gusztustalan, hogy olyan „mértékadó” helyek, mint a „kapitalizmus blog” néhány órányi döbbenet után ellenoffenzívába lendült és rámutatott arra, hogy az öreg cukrászdája dzsuvás, a fagyija nem is eléggé hideg, sőt a gépei már ötven évvel ezelőtt is sz.rok voltak, aztán természetesen belerepültek egy kellemes kádározásba is a jólfizetett „bloggerek”. Képmellékletként pedig mutattak egy fáradt idős embert, aki atlétában szedi a fagyit. És ennyi a kulturálisan magasan szárnyaló magyar középosztálynak elég is lett. Hirtelen mindenki önkéntes NÉBIH ellenőrré vedlett, akik modern gépeket, falazott csempét és minden mást követeltek. Ha most itt lenne Bagaméri, a nyilvánvalóan szalmanellás, ergó sz.ros fagyijával már biztos, hogy meglincselték volna.

Ennyi kreténség között hol az igazság? Egyszerű válasz adható. Illés bácsi cukija a múltunk egy része volt. Egy apró időutazás mindazoknak, akik éltek a hetvenes és nyolcvanas években, akik merő nosztalgiából ezt a világot is meg akarták mutatni gyermekeiknek. Aki Illés bácsiba törli a lábát, az belénk törli, azokba, akik emlékeznek még egy másik világra, egy olyanra, amikor egy gombóc fagyi nem 240, hanem 1 forint ötven fillér volt, olyan helyeken, mint ez a cukrászda. És mi a nagy baj? Az, hogy el lehet söpörni ezeket a helyeket, de akkor is hiányozni fognak. Mert a Tesco és Auchan gazdaságos krémese az adalékanyagokkal, tojásporral, tartósítószerrel a büdös életben nem lesz olyan, mint Illés bácsi legsz.rabb sütije. És hiába adnak egy helyen nyolcvanféle fagylaltkölteményt, ha a gyerekének a többség nem tud megvenni két gombócot sem az ára miatt.

Nem kötelező bejárni Illés bácsihoz. Tízperces autóúton belül van 15 olyan hely, ahol patikakörülmények között, a legjobb vegyszerekből készített fagyit vehetünk magunknak a minimálbéren foglalkoztatott, agyonstrapált eladóktól. Menjetek oda, hagyjátok, hogy mi a kockázatot vállalva kérhessünk száz éves gépekkel készített süteményeket és fagylaltokat.

Persze nem fogjátok hagyni. A hatóság jön, lát és győz. A múlt utolsó kis szigeteit is elsöprik és terelnek minket a bevásárlóközpontokba, hogy ne kisvállalkozóknak, hanem a multiknak toljuk a pénzünket. Eltüntettétek az összes trafikot, az összes kisboltot, nincsenek már rozzant zsigával taxizó „takibácsik” se, hogyan is maradhatna meg a nyolcvanéves cukrász? El kell pusztuljon minden, ami arra emlékeztet, hogy nem szörnyűséges, hanem igenis élhető és szerethető volt az a világ, amit sikertelenül átkoznak negyedszázada.

És titeket kedves „kapitalimusblogosok” ez a tény zavar a legjobban…

Kalmár Szilárd/muon.hu