![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Mint írta: természetesen ott volt a fejemben a boltban, hogy Ferenc szabad szelleme tényszerűen szemben áll mindazzal, ami itt, nálunk uralkodik, és ez okozhat némi feszültséget, a térben. De hogy ma Magyarországon bárkinek is eszébe juthasson a pápát lefóliázni, azt elképzelhetetlenül abszurdnak tartottam. Ezért azzal mentegettem magamban a tényét, hogy ilyesmire csakis praktikus okokból vetemedhettek a könyv terjesztői. Hiszen a szokványosnál drágább példányokat máskor is védeni szokták a beleolvasóktól. Mert hogy sokan vannak, akik egy kilencezer forintos kötetet (ez most ennyibe kerül) nem tudnak megvenni, így az ilyenekbe az átlagosnál többen olvasnak bele. Amitől pedig azok két nap alatt használtnak fognak kinézni, és így csak olcsóbban tudják majd eladni őket.
Csakhogy azután – hála a Kossuth Kiadónak, ahonnan, mint jövendő recenzensnek, küldtek nekem egy tiszteletpéldányt –, elkezdtem olvasni a könyvet, amelynek 273-dik oldalán szépen ott is volt: a pápa, szokásához híven, határozottan kikelt a homoszexuálisok és a transzszexuálisok kirekesztése, pláne a törvényekbe foglalt üldözése ellen. (Az erről írott gondolatait ld. lejjebb.)
Így most kénytelen vagyok megállapítani, hogy bármennyire is normálisnak tetsző alapállásom a jóhiszeműség: amikor Orbán Viktorról és az ő rendszeréről van szó, olyankor menthetetlenül én minősülök egészen abszurd módon hülyének, ha vele szemben is ezt gyakorlom.
Mivel azonban tudom, hogy a dolgoknak ez csak az egyik dimenziója, amelynek szorítását ráadásul nyugodtan tekinthetem ideiglenes érvényességűnek, ezért, hogy egyszerűen fejezzem ki magam: sz@rok én rá, hogy ilyenkor én vagyok a hülye. Nem érdekel. Az érdekel, hogy annál nevetségesebb dolgot ki sem lehetne találni, mint hogy egy magát kereszténynek nevező hatalom még a római pápa könyvét is képes lefóliázni. És ez akkor is így van, ha közben ez az egész ugyanúgy tragikus is.
Persze hogy az, de csak addig, amíg az emberek rá nem jönnek: most kell az ilyen dolgokon hatalmasakat hahotázni. De akkorákat, hogy attól az a pojáca, aki ott fenn, a magasban trónol és mindezt elintézte, úgy zuhanjon le onnan, hogy a napot is megbánja, amikor a Teremtő állítólag őt is a saját képére formálva tolta ki erre a világra. És hogy az legyen a minimum, hogy neki kelljen hülyének éreznie magát, és senki másnak.
U. i.: Azóta rákérdeztem, és több bolt (köztük a kiadó mintaboltja) is megerősítette: igen, az orbáni eszement törvények okán fóliázzák le a könyvet, és nem az épsége megóvása miatt. A nekem átadott tiszteletpéldányon is fólia volt.
Ferenc pápa gondolatai a lefóliázott könyvben: „Az egyház mindenkit szívesen fogad: az elváltakat, a homoszexuálisokat és a transzszexuálisokat is. Amikor először érkezett egy transzszexuális csoport a Vatikánba, sírva távoztak, olyannyira meghatódtak, mert a kezemet nyújtottam nekik… Mintha valami kivételes dolgot tettem volna értük. Pedig hát ők is Isten gyermekei!
/…/ A világon több mint hatvan országban kriminalizálják a homoszexuálisokat és a transzszexuálisokat, egy tucat országban még halálbüntetéssel is sújtják őket, amit néha ténylegesen végre is hajtanak. Holott a homoszexualitás nem bűncselekmény, hanem emberi jelenség, ezért az Egyház és a keresztények nem hagyhatják figyelmen kívül az efféle büntetőjogi igazságtalanságot, és nem viselkedhetnek gyáván. A homoszexuálisok nem valamiféle ’kisebb isten’ gyermekei. Az Atyaisten ugyanolyan feltétlen szeretettel viszonyul hozzájuk, mint bárki máshoz, úgy szereti őket, ahogy vannak, és ugyanúgy bánik velük, mint mindenki mással: közvetlenül, irgalmasan lés gyengéden.
Ha az Úr azt mondja: ’mindenki’, ugyan, ki vagyok én, hogy bárkit is kizárjak?”
|
|
|
|