San Francisco és az Egyesült Államok egyik legjobb éttermében magyar származású a szakács, a Nick Balla által összeállított ételsor révén pedig amerikaiak tömegei ismerkednek meg a konyhánkkal. Ballának fontos ez az örökség, szerinte San Franciscóban azért is imádják a magyar ételeket, mivel azok az ott megszokottaktól igencsak eltérő ízvilágúak. Lángos, csirkepaprikás, pacalpörkölt és dobostorta – ez is felfér az étlapra.
Nicolaus 2011-ben került az étterembe, mely az utóbbi években nemcsak a város, hanem az egész Egyesült Államok egyik legmenőbb és legjobb éttermévé vált - legutóbb már a BuzzFeedre is felkerült, mint olyan hely, amelynek pékáruit mindenképp meg kell kóstolni.
Nick Balla Michigan államban született magyar családba, később édesapjával New Yorkba költözött, majd több évet Magyarországon töltöttek a 90-es években, mivel fontos volt számukra a magyar gyökerek újrafelfedezése. Nick később visszatért az Egyesült Államokba, ahol japán konyhaművészetet tanult, majd 2004-ben San Franciscóba költözött. A Bar Tartine-ba hét évvel később került, a vezetésével pedig teljesen átformálták a helyet. Három évvel ezelőtt kompletten renoválták, duplájára nőtt a területe, és egy kenyérsütő kemencét is beüzemeltek.
Az étterem Nick szerint hamar népszerű lett – ma naponta 200 vendéget szolgálnak ki –, köszönhetően annak, hogy mást kínál, mint a megszokott San Franciscó-i helyek. Bár vannak a városban olyan éttermek, bárok, melyek igyekeznek a legtöbb alapanyagot maguk készíteni, a Bar Tartine-ban mindent ők maguk állítanak elő, “a sajtokat, a kenyereket, a hentesárut, a savanyúságot, a fűszereket és még lehetne sorolni”.
Nick ugyan nem ezt tanulta, de otthon mindig is szeretett magyar ételeket főzni, sütni. “San Franciscóban alig élnek magyarok, nincs magyar étterem sem, így nem volt semmilyen keresleti nyomás a magyar ételek bevezetésére, mi döntöttünk úgy, hogy felteszünk bizonyos magyar fogásokat az étlapra.”
Indultak a lángossal, majd jött a csirkepaprikás, a zsíros kenyér és a pacalpörkölt, “az amerikaiak ezt imádják.” De nem csak a főételeknél vannak magyar ételek: a desszertek között már a dobostorta is felbukkant. “Folyamatosan változtatjuk az étlapunkat, naponta cseréljük a menüt, ennek megfelelően van olyan, hogy 5-6 magyar étel is szerepel a repertoárban, de van olyan nap, hogy csak 1-2. Magyar borok azonban folyamatosan vannak a borlapon.”
Elmondása szerint a San Franciscó-iak rajonganak a magyar ételekért: a mediterrán, olasz, francia konyhához hozzá vannak szokva, de a magyar konyha teljesen új számukra.